Ez már régi cikk! Ide kattintva találja a 2015-ös karácsonyi nyitvatartási időket!

A következő másfél hétben ne induljanak el rutinból a termálfürdőkbe, mert felbolydulnak a nyitvatartási idők. Itt olvashatja, hogyan tartanak nyitva karácsonykor és szilveszterkor a fürdők.

Minden évben sokan keresik fel az év végi ünnepek táján a fürdőket. Minden bizonnyal nem lesz ez másként idén sem, azonban nem árt előre tájékozódni, ugyanis karácsony és szilveszter táján felbolydul a gyógy- és termálfürdők nyitva tartási rendje. Ilyenkor ezért nem ajánlatos útnak indulni valamelyik fürdőbe úgy, hogy előtte nem tájékozódunk a nyitva tartásukról.

Példaként két véglet: a Demjéni Termálfürdő az ünnepek alatt is tartja az egész éves – kissé extrém – nyitva tartását, azaz 9 órától éjjel 2-ig látogatható a fürdő. A Szarvasi Gyógyfürdő viszont 24-én, a karácsony két napján, szilveszterkor és az év első napján is zárva tart.

Általánosságban elmondható, hogy jó néhány fürdő zárva lesz 24-én, de amelyek nem, azok is csökkentett nyitvatartási idővel várják a vendégeket. Azért 25-én és 26-án a termálfürdők többsége nyitva tart. A két ünnep között pedig sok helyen hosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket.

A lenti felsorolásban, ahol nem jeleztük külön a karácsony és a szilveszter közötti időszakot, ott a megszokott rendben tartanak nyitva a fürdők.

termál karácsony

Budapest Gyógyfürdői Zrt. létesítményei

December 24. – a gyógyfürdők és uszodák 6:00-14:00 óra között tartanak nyitva, viszont a Király Fürdő kivétel, mert ezen a napon nem nyit ki. A Lukácsban az iszapfürdő, a súlyfürdő és a gyógykádfürdő szolgáltatások ezen a napon nem elérhetők. A Széchenyiben a kádosztály zárva tart. A Rudasban társas fürdőzés lesz.

December 25. – Gellért, Lukács, Király, Széchenyi fürdők 10:00-18:00-ig üzemelnek, a többi fürdő zárva tart.

December 26. – Széchenyi, Rudas, Lukács, Dagály fürdők 6:00-20:00, Gellért Fürdő 8:00-20:00, Király Fürdő 9:00-20:00, Csillaghegyi Fürdő 6:00-17:00 várja a vendégeket. A Dandár Fürdő zárva lesz, a Rudasban társas fürdőzést tartanak.

December 27. – A Rudas Fürdő 6:00-20:00 között tart nyitva, társasfürdőzés lesz, hétvégi árakon.

December 31. – 6-tól 14 óráig tart nyitva a Dandár és a Csillaghegyi Fürdő. Szintén reggel 6-tól, de egészen 18 óráig látogathatók a Dagály, Gellért, Lukács, Rudas és Széchenyi fürdők. A Király Fürdő ettől eltérő rendben 9 órakor nyit és 18 órakor zár.

Január 1. – 10 órakor nyit és 20 órakor zár a Gellért Fürdő, délben nyit és szintén 20 óráig látogathatók a Király, a Lukács, a Rudas és a Széchenyi gyógyfürdők. A többi fővárosi fürdő Újév napján zárva tart.

Karácsony és szilveszter között a fővárosi gyógyfürdők a megszokott nyitva tartással várják a vendégeket.

Aquaworld Budapest Élményfürdő

December 24. – 6:00-16:00

December 25. – 10:00-20:00

December 26. – 10:00-22:00

December 31. – 6:00-19:00

Január 1. – 10:00-22:00

Irgalmasok Veli Bej fürdője

December 24. – 6:00-12:00

December 25. – Zárva

December 26. – 6:00-12:00 és 15:00-21:00

December 31. – 6:00-12:00

Január 1. – Zárva

——————————————–

Fürdők országszerte

Agárdi Termálfürdő

December 24-25. – Zárva

December 26-30. – 8:00-20:00

December 31. – 8:00-16:00

Január 1. – 8:00-20:00

Bükfürdői Termálfürdő

December 24. – 8:30-13:00

December 25. – Zárva

December 26-30. – 8:30-19:00

December 31. – 8:30-16:00

Január 1. – 12:00-19:00

Bükkszéki Termálfürdő

December 24. – Zárva

December 25-30. – 9:00-22:00

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – 9:00-22:00

Debrecen, Aquaticum Élményfürdő

December 24. – 10:00-16:00

December 25-26. – 10:00-21:00

December 27-30. – 10:00-21:00

December 31. – 10:00-16:00

Január 1. – 10:00-21:00

Demjéni Termálfürdő

Minden nap, így ünnepnapokon is – 9:00-02:00

Egri Termálfürdő

December 24-25. – Zárva

December 31. – 9:00-14:00

Január 1. – 10:30-19:00

Egerszalók – Saliris Resort Fürdő

December 24. – 10:00-14:00

December 25-26. – 10:00-20:00

December 27-30. – 10:00-20:00

December 31. – 10:00-17:00

Január 1. – 10:00-20:00

Győr, Rába Quelle

December 24-25. – Zárva

December 26-28. – 9:00-21:00

December 29-30. – 9:00-20:00

December 31. – 9:00-17:00

Január 1. – 9:00-21:00

Gyulai Várfürdő

December 24. – 8:00-15:00 (gyógyfürdő), 10:00-15:00 (AquaPalota)

December 25-26. – 8:00-19:00 (gyógyfürdő), 10:00-19:00 (AquaPalota)

December 27-30. – 8:00-19:00 (gyógyfürdő), 10:00-19:00 (AquaPalota)

December 31. – 8:00-16:00 (gyógyfürdő), 10:00-16:00 (AquaPalota)

Január 1. – 10:00-19:00 (gyógyfürdő), 10:00-19:00 (AquaPalota)

Harkányi Gyógyfürdő

December 24. – 9:00-14:00

December 25. – 14:00-18:00

December 26. – 9:00-18:00

December 27-30. – 9:00-20:00

December 31. – 9:00-14:00

Január 1. – 14:00-20:00

Hajdúszoboszló, Hungarospa

December 24. – 7:00-17:00 (gyógyfürdő), 10:00-17:00 (Aqua-Palace)

December 31. – 7:00-18:00 (gyógyfürdő), 10:00-18:00 (Aqua-Palace)

Január 1. – 8:00-19:00 (gyógyfürdő), 10:00-20:00 (Aqua-Palace)

Hegykői Termálfürdő

December 24-25. – Zárva

December 26-30. – 9:00-17:00

December 31. – 9:00-13:00

Január 1. – 10:00-17:00

Hévízi Tófürdő

December 24. – 9:00-14:00

December 25-30. – 9:00-17:30

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – 11:00-17:30

Igali Termálfürdő

December 24. – 9:00-13:00

December 25. – Zárva

December 31. – 9:00-14:00

Január 1. – 9:00-18:00

Kehida Termál

December 24. – 9:00-16:00

December 25-30. – 9:00-20:00

December 31. – 9:00-19:00

Január 1. – 9:00-20:00

Lenti Termálfürdő

December 24. – 8:00-12:00

December 25. – Zárva

December 26. – 8:00-19:00

December 31. – 8:00-18:00

Január 1. – 11:00-19:00

Miskolctapolca – Barlangfürdő

December 24. – 9:00-14:00

December 25. – Zárva

December 26. – 9:00-18:00

December 31. – 9:00-14:00

Január 1. – 13:00-18:00

Mezőkövesd, Zsóry Gyógyfürdő

December 24. – 7:30-12:00

December 25. – Zárva

December 26. – 7:30-18:00

December 31. – 7:30-12:00

Január 1. – 11:00-18:00

Mosonmagyaróvári Termálfürdő

December 24-25. – 8:00-18:00

December 26. – 8:00-20:00

December 31. – 8:00-20:00

Január 1. – 10:00-20:00

Mórahalmi Gyógyfürdő

December 24. – Zárva

December 25-30. – 8:00-22:00

December 31. – 8:00-19:00

Január 1. – 11:00-22:00

Nagykátai Termálfürdő

December 24. – 9:00-14:00

December 25-30. – 9:00-20:00

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – 9:00-20:00

Nyíregyháza-Sóstófürdő, Aquarius Élményfürdő

December 24. – Zárva

December 25-26. – 9:00-20:00

December 31. – 10:00-16:00

Január 1. – 14:00-20:00

Pápai Várkertfürdő

December 24-25. – Zárva

December 26-30. – 9:00-21:00

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – zárva

Sárvári Termálfürdő

December 24. – Zárva

December 25. – 14:00-22:00

December 26-30. – 8:00-22:00

December 31. – 8:00-20:00

Január 1. – 8:00-22:00

Siófok – Galerius Fürdő

December 24-25. – Zárva

December 26-30. – 9:00-21:00

December 31. – 9:00-17:00 (21 órától szilveszteri rendezvény)

Január 1. – 11:00-21:00

Szarvasi Gyógyfürdő

December 24.-25.-26. – Zárva

December 31.-Január 1. – Zárva

Székesfehérvári Árpád Fürdő

December 24-25. – Zárva

December 26-30. – 10:00-22:00

December 31. – 10:00-20:00

Január 1. – 10:00-22:00

Szigetvári Termálfürdő

December 24-25. – Zárva

December 31. – Szilveszteri fürdőparty-t tartanak.

Január 1. – 14:00-19:00

Tamási Termálfürdő

December 24. – Zárva

December 25-26. – 9:00-20:00

December 27-30. – 9:00-24:00

December 31. – 9:00-20:00, majd éjszakai fürdőparty

Január 1. – 14:00-20:00

Zalakarosi Gyógyfürdő

December 24. – 9:00-15:00

December 25-30. – 9:00-19:00

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – 10:00-19:00