• A Tamási Gyógyfürdő Tolna megye egyik legmodernebb fürdőjének számít.

  • A fürdő szabadtéri része, a szaunavilág és a fedett részleg gyermekpancsolója áll a vendégek rendelkezésére.

Érdekességek és tudnivalók a tamási fürdőről

1. A közel nyolcezer lakosú Tamási Tolna megye északi részén, a 61-es és a 65-ös főút találkozásánál fekszik. A település déli részén található az úgynevezett Várhegy, ennek a szomszédságában találtak termálvizet még a 60-as évek végén, a fürdő pedig 1973-ban nyitotta meg a kapuit.

2. A feltörő víz 1990-ban kapott gyógyvíz minősítést, 2014 óta pedig már két gyógyvizes kúttal is rendelkeznek. 2020-ban a termálfürdő megszerezte a gyógyfürdő titulust.

3. A 2000 méter mélyről feltörő magas sótartalmú tamási gyógyvíz a gerinc- és csípőízületek kopása és gyulladásos nőgyógyászati betegségek  esetén nyújt segítséget. A tapasztalatok szerint baleseti és ortopédiai mozgásszervi károsodások esetén is hatékony.

4. Az 1400 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező termálfürdő egész évben nyitva tart. A tamási komplexum összesen két gyógyvizes és öt termálvizes medencével rendelkezik, köztük úszómedence, élménymedence és gyermekpancsoló is található. A Tamási Fürdő területén nyáron tenisz, strandröplabda és strandfoci pálya működik, s a közelében kilátó és erdei tanösvény is van. A fürdő vendégei külön díj fizetése nélkül használhatják a finn szaunát. Az akadálymentesítéseknek köszönhetően a kerekesszékes vendégek is minden szolgáltatást probléma nélkül igénybe tudnak venni. A fedett fürdő medencéi – a pancsolómedence kivételével – jelenleg nem használhatók.

Tolna megye gyógyfürdő Tamási

Szubjektív vélemény a tamási fürdőről

A fürdő fedett része nagyon szép, igazán hangulatos itt a pihenés, remélhetőleg hamarosan újra megnyitják a 2021-es tűzesetben károsodott részeit. Szeretjük a jelenlegi szabadtéri kínálatát is a termálfürdőnek, de a hírek szerint hamarosan a strandi rész teljesen meg is újulhat.

A Tamási Termálfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A fürdő nyitvatartási idejéről itt tájékozódhat.




Elérhetőség

7090 Tamási, Hársfa utca 3.

Telefon: +36-20-237-1880

weboldal

Tamási város honlapja

Szállás Tamásiban

A város turisztikai oldalán megtalálja a Tamásiban működő szálláshelyek listáját. Vendégházak, panziók, apartmanok állnak a vendégek rendelkezésére a városban.

A térképen láthatja, hogy merrefelé található a termálfürdő:


Itt megnézhet egy videót a Tamási Termálfürdőről: