-
A Csiszta Fürdő számít a Balatonhoz legközelebb eső termálfürdőnek.
-
A vize külföldről is évről évre sok visszatérő vendéget vonz.
-
A kissé retró hangulatú, de családias fürdő egész évben várja a vendégeket.
Érdekességek és tudnivalók a Csiszta Fürdőről
1. A több mint 1300 lakosú Buzsák község Fonyódtól délre a Nagyberekben található. A 15-16. században betelepült horvátok miatt kulturálisan sokszínű település híres a helyben megőrzött ősi hímzésekről. A turisták körében kedvelt célpont a Buzsáki Tájház, illetve a János-hegyi műemlék pincesor.
2. Buzsák egyik településrészét nevezik Csisztapusztának. 1956-ban olajat kerestek ezen a területen, de amikor közel 600 méternél jártak a fúrással, akkor termálvíz tört fel a föld alól.
3. Sokáig nem fordítottak különösebb figyelmet a forrásra, szabadon hagyták elfolyni a vizét. A helyiek azonban már ekkor is felismerték a gyógyhatását, a termálvizet elvezető árkokba jártak kúrálni magukat. A fürdőhöz való kijárást megnehezítette, hogy Csisztapuszta körülményesen volt elérhető, kilométereket kellett földúton gyalogolni a megközelítéséhez.
4. Ennek ellenére hamar népszerűvé vált a fürdő, 1958-ban a látogatók száma elérte a 40 ezret. Ekkor már három betonmedence állt a vendégek rendelkezésére. Viszont az infrastruktúra még nagyon szegényes volt, például még vezetékes ivóvíz sem állt rendelkezésre.
5. Ezután ha apránként is, de folyamatosan fejlődött a kis termálfürdő, ugyanakkor a Buzsáktól északra és Fonyódtól délre is 5-5 kilométerre fekvő fürdő megközelítése továbbra sem volt ideális. Balatonfenyves és Csisztapuszta között kisvasút is közlekedik, ezen közel húszévnyi szünet után, 2021 nyarán indult újra a forgalom. Közúton jelenleg Buzsák irányából megoldott a fürdő elérése, viszont Fonyód felől csak egy földúton közelíthető meg, aki a Balaton irányából aszfaltozott úton érkezne a Csiszta Fürdőhöz, annak 20 kilométeres kitérőt kell tenni. A termálfürdő szempontjából nagy jelentősége lenne a fonyódi összekötőút megépítésének, aminek megvalósítása az önkormányzat legfőbb tervei között szerepel.
6. Hosszú éveken át elmaradtak a lényegi fejlesztések Csiszta Fürdőn, holott a kútja minősített gyógyvizet ad. A termálfürdő ennek ellenére is igen népszerűvé vált, nyárról-nyárra rengeteg visszajáró vendége van a Csiszta Fürdőnek – még Németországból is. A létesítmény bővítésére uniós forrást nyert az önkormányzat, így 2013-ban jelentős fejlesztések valósultak meg a kis somogyi fürdőhelyen, ami megteremtette az egész éves működés lehetőségét.
7. A kénes vizek csoportjába tartozó, erősen szénsavas csisztai gyógyvíz reumatikus-, mozgásszervi- és nőgyógyászati betegségek esetén bizonyított gyógyhatással rendelkezik. Ezen felül bél- és gyomorpanaszok, csonttörések rehabilitációja és egyes bőrbetegségek kezelése során is sikerült eredményeket felmutatni a csisztai termálvízzel.
8. Öt medence működik a fürdőben, köztük ülőmedencék, gyermekmedence. A 2013-as fejlesztések révén már fedett medence is a vendégek rendelkezésére áll. A létesítmény mellett kemping üzemel és a fürdőben minden alapvető szolgáltatás elérhető, így többek között szauna, masszázs, játszótér, étterem, kávézó, fodrász is.
Szubjektív vélemény a buzsáki Csiszta Fürdőről
Sok mai hatalmas fürdőkomplexum néhány évtizeddel ezelőtt még olyan volt, mint ez a kis termálfürdő. Csisztának van egy békebeli, nyugodt hangulata. Persze biztos vannak, akinek ez nem jön be, de akik szeretik az ilyen – jó értelemben vett – retrós termálfürdőket, azok kedvelni fogják a Buzsákon található kis fürdőt is.
A Csiszta Fürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!
A Csiszta Fürdő nyitvatartási idejét itt találja!
Elérhetőség
8695 Buzsák, Csiszta Fürdő
Telefon: +36-85-707-215
Hol van a buzsáki fürdő? A lenti térképen láthatja, hogy merrefelé található:
Itt megnézhet egy remek videót is a fürdőről, ami nagyon jól visszaadja a hangulatát: