• A makói Hagymatikum Gyógyfürdő építészeti szempontból talán az ország egyik legegyedibb fürdőjének számít.

  • A nagy múltra visszatekintő gyógyvizes települések közé tartozik Makó, ahol az 1960-as évek óta működik fürdő.

  • A város életében turisztikailag jelentős előrelépést hozott a 2012-ben megnyitott modern élmény- és termálfürdő, valamint annak a 2024-es bővítése.

Érdekességek és tudnivalók a makói fürdőről

1. A 22 ezer lélekszámú település Csongrád-Csanád megyében található, azon belül is Szegedtől 32 kilométerre keletre, a Maros jobb partján, a román államhatár közelében. A híres hagymatermesztő vidék az ország egyik legnaposabb vidéke, az évi napos órák száma meghaladja a kettőezret.

2. 1956-ban az akkori tanácsháza udvarán végeztek sikeres kutatófúrásokat, aminek eredményeképpen termálvíz tört fel a föld alól. Gyorsan fel is húztak egy medencét, majd 1961-ben maga a fürdő is megnyílt, ahol ülőmedence, strandmedence és pancsoló várta a vendégeket. A makói fürdőt az évek során folyamatosan fejlesztették.

3. Nagy ugrást azonban a 2012-ben átadott, teljesen megújult, Hagymatikum nevet kapott épületegyüttes jelentett, ami Makovecz Imre tervei alapján készült. A Hagymatikum megvalósulása egyébként meglehetősen sokáig húzódott, hiszen a termál- és élményfürdő tervei már 1998-ban elkészültek, azonban a városnak eleinte nem sikerült hozzá fejlesztési forrásokat találnia. Ettől függetlenül a 2000-es években is több beruházás megvalósulhatott, közük a szabadtéri élménymedence és csúszda. 2007-ben pedig egy új termálkutat is fúrattak. A Hagymatikum összességében – akkori áron – több mint hárommilliárd forintos befektetés révén valósulhatott meg. A Hagymatikumban sodrófolyosós kalandmedencét, barlangmedencét, kétféle gyerekmedencét, súlyfürdős és külön gyógytorna medencét, valamint tanuszodát alakítottak ki.

4. A 2012-ben megvalósult beruházást a 2020-as évek elején tovább folytatták, ekkor épült meg a Hagymatikum legújabb részlege. A 2024-ben átadott fejlesztés Makovecz Imre elképzelései és a Makona Tervező Iroda tervei alapján történt, és a termálfürdő korábbi kapacitását megduplázta. A beruházás összköltsége meghaladta a 10 milliárd forintot, amelynek eredményeképpen egy több mint 3200 négyzetméteres új létesítmény jött létre. Ez magában foglalja a családi és élményzónát, három fedett csúszdával ellátott csúszdatoronyt, valamint napozóterasszal rendelkező nyári öltözőt. Emellett egy 220 négyzetméteres külső termálmedencét is kialakítottak.

a makói Hagymatikum termálfürdő új részlege

5. A makói gyógyvíz gerinckopásos, valamint ízületi problémák enyhítésére alkalmas, ezen felül ideggyulladás, izomsorvadás esetén is hatásos. Helyi kuriózum, hogy a Marosból származó iszapot is felhasználják gyógyászati célokra. A gyógyiszap reumás és mozgásszervi problémák, lumbágó gyógyítására és csonttörések utókezelésére alkalmas.

6. A makói termálfürdőben a vendégek rendelkezésére áll súlyfürdő, szénsavfürdő, gyógyúszás, víz alatti csoportos gyógytorna, tangentor. Számos masszázs, és aromaterápiás fürdő, de olyan különlegességek is elérhetők, mint a Holt-tengeri és parajdi sós fürdő. A fürdőben nyolcféle szauna és gőzkabin működik. A létesítményben természetgyógyász is dolgozik.

Hagymatikum Makó

Szubjektív vélemény a Hagymatikumról

Nemcsak a kitűnő gyógyvíz miatt jó ötlet ellátogatni Makóra, hanem a fürdőépület különleges építészeti megoldásait is érdemes megnézni. A Hagymatikum nem tartozik az egy kaptafára épült fürdők közé, már pusztán látványnak is különleges. Kicsit olyan, mintha egy templomból alakítottak volna ki egy fürdőt.

A Hagymatikum Gyógyfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A termálfürdő nyitvatartási idejéről itt tájékozódhat!




Elérhetőség

6900 Makó, Makovecz tér 6.

Telefonszám: +36-62-511-220

weboldal

Szállás Makón

A település honlapján megtalálja a makói szálláshelyek listáját. A kiválasztott apartmannál, szállodánál érdemes közvetlenül és nem szállásportálokon keresztül foglalnia, így ugyanis jelentős jutalékfizetéstől kímélheti meg az adott helyet.

A lenti térképen láthatja, hogy merrefelé található a Hagymatikum: