Ez régi cikk, a főoldalra visszalépve megtalálja a friss összeállításunkat a nyitvatartási időkről!

Az év végi ünnepi időszakban sokan látogatnak el valamelyik termálfürdőbe, ezért összegyűjtöttük, hogy szilveszterkor és Újév napján hogyan tartanak nyitva a jelentősebb fürdők. A karácsonyi nyitva tartáshoz képest most optimistábban lehet útnak indulni a termálfürdőkbe, hiszen a zömük szilveszterkor és január elsején is látogatható.

A szabályt erősítő kivételek: néhány kisebb budapesti fürdő mellett a Pápai Várkertfürdő Újév napján zárva lesz, a Zalaegerszegi Termálfürdő pedig december 31-én nem nyit ki. Sok fürdő viszont a megnövekedett vendégforgalomhoz igazodva még meg is hosszabbítja az év első napján a nyitvatartási idejét. A demjéni fürdő pedig a megszokott maratoni nyitva tartásával várja a vendégeket, azaz minden nap csak éjjel 2-kor zárnak. A karácsonyihoz hasonlóan erre az időszakra is igaz, hogy a fürdők gyógyászati szolgáltatásai nem mindenhol érhetők el szilveszterkor és január első napján.

Budapest Gyógyfürdői Zrt. létesítményei

December 31. – 6-tól 14 óráig tart nyitva a Dandár és a Csillaghegyi Fürdő. szintén reggel 6-tól, de egészen 18 óráig látogathatók a Dagály, Gellért, Lukács, Rudas és Széchenyi fürdők. A Király Fürdő 9 órakor nyit és 18 órakor zár.

Január 1. -10 órakor nyit és 20 órakor zár a Gellért Fürdő, délben nyit és szintén 20 óráig látogathatók a Király, a Lukács, a Rudas és a Széchenyi gyógyfürdők. A többi fővárosi fürdő Újév napján zárva tart.

Aquaworld Budapest

December 31. – 6:00-19:00

Január 1. – 10:00-22:00

——————————————–

Fürdők országszerte

Agárdi Termálfürdő

December 31. – 8:00-16:00

Január 1. – 10:00-20:00

Bükfürdői Termálfürdő

December 31. – 8:30-16:00

Január 1. – 12:00-19:00

Bükkszéki Termálfürdő

December 31. – 10:00-16:00

Január 1. – 10:00-22:00

Debrecen, Aquaticum Élményfürdő

December 31. – 10:00-16:00

Január 1. – 10:00-21:00

Demjéni Termálfürdő

December 31. – 9:00-02:00

Január 1. – 9:00-02:00

Gunarasfürdő

December 31. – 9:00-19:00

Január 1. – 9:00-19:00

Győr, Rába Quelle

December 31. – 9:00-17:00

Január 1. – 9:00-21:00

Gyulai Várfürdő

December 31. – 8:00-14:00

Január 1. – 10:00-19:00

Harkányi Gyógyfürdő

December 31. – 9:00-14:00

Január 1. – 14:00-20:00

Hajdúszoboszló, Hungarospa

December 31. – 7:00-18:00 (gyógyfürdő), 10:00-18:00 (Aqua-Palace)

Január 1. – 8:00-19:00 (gyógyfürdő), 10:00-20:00 (Aqua-Palace)

Hegykői Termálfürdő

December 31. – 9:00-13:00

Január 1. – 10:00-17:00

Hévízi Tófürdő

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – 11:00-17:30

Igali Termálfürdő

December 31. – 9:00-14:00

Január 1. – 9:00-18:00

Kehida Termál

December 31. – 9:00-19:00

Január 1. – 9:00-20:00

Lenti Termálfürdő

December 31. – 8:00-16:00

Január 1. – 11:00-19:00

Mezőkövesd, Zsóry Gyógyfürdő

December 31. – 7:30-12:00

Január 1. – 11:00-18:00

Mórahalmi Gyógyfürdő

December 31. – 8:00-19:00

Január 1. – 11:00-19:00

Nagykátai Termálfürdő

December 31. – 9:00-20:00

Január 1. – 9:00-20:00

Nyíregyháza-Sóstófürdő, Aquarius Élményfürdő

December 31. – 10:00-16:00

Január 1. – 14:00-20:00

Pápai Várkertfürdő

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – zárva

Sárvári Termálfürdő

December 31. – 8:00-20:00

Január 1. – 8:00-22:00

Szigetvári Termálfürdő

December 31. – 8:30-19:00

Január 1. – 8:30-19:00

Tamási Termálfürdő

December 31. – 10:00-20:00

Január 1. – 14:00-20:00

Zalaegerszegi Termálfürdő

December 31. – zárva

Január 1. – 13:00-20:00

Zalakarosi Gyógyfürdő

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – 10:00-19:00

szállásakciók termálfürdők