• Két fürdőgyógyászati ellátás messze kiemelkedik a mezőnyből az egészségbiztosító 2022-es adatai alapján.

  • Az elérhető támogatott kezelések közül legtöbben a gyógyvizes medencefürdőt, legkevesebben a gyógyvizes kádfürdőt vették igénybe az elmúlt esztendőben.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatásával évente kétszer 15 alkalmas (egyes esetekben 20 alkalmas) fürdőkúra vehető igénybe. Ez nem ingyenes kezelést jelent, a betegeknek ugyanis önrészt kell fizetniük. Azonban még így is jóval olcsóbban érhetők el a kezelések, mintha a teljes díjat meg kellene fizetni.

A NEAK tavalyi egész éves adatai alapján megnéztük, hogy 2022-ben melyek voltak a legtöbbször igénybe vett fürdőgyógyászati kezelések. Ehhez az országos, a körzeti és a helyi besorolású gyógyfürdők adatait összesítettük.

Ahogy a lejjebb görgetve megnézhető táblázatunkból láthatják, az elmúlt évben a gyógyvizes medencefürdő számított a legnépszerűbb kezelésnek. Ez nem véletlen, hiszen a gyakorlatban egy kedvező árú gyógyfürdőbelépőt takar. Igaz, egyes fürdőkben a „tb-s belépők” nem érvényesek egész napra, vagy csak egyes medencék használatát biztosítják.

A medencefürdő első helyén nem lepődtünk meg, az viszont már érdekesebb, hogy a kezelések darabszámát tekintve az orvosi gyógymasszázs alig maradt el tőle. Ez a két kezeléstípus ráadásul messze kiemelkedik a sorból. A harmadik legnépszerűbb víz alatti csoportos gyógytornát majdnem pontosan feleannyian vették igénybe, mint a gyógymasszázst.

Gyógyvizes medence az Igali Gyógyfürdőben

A vízi gyógytorna után iszappakolás, víz alatti vízsugármasszázs, 18 év alattiak gyógyúszása és súlyfürdő a sorrend. Utóbbiakat nagyjából hasonló darabszámban vették igénybe azok, akiknél ez indokolt volt.

A szénsavas kádfürdő már jóval nagyobb lemaradással következik, pedig nagyon kellemes és hatékony kezelési módról van szó, de szükséges hozzá egy speciális kád, ami nem minden gyógyfürdőben áll rendelkezésre.

A lista végén a szén-dioxid gyógygázfürdő, más néven mofetta áll. A kezelések viszonylag csekély darabszámát az indokolja, hogy csak a két természetes gázfeltörési helyen vehető igénybe támogatással. A gyógyvizes kádfürdőn vettek részt a legkevesebben. Ez sem meglepő, hiszen jellemzően akkor írják fel az orvosok, amikor a közös medencefürdő valami miatt nem alkalmazható. Ide sorolhatók például a kiterjedtebb bőrbetegségek.

Barack Thermal Resort kádfürdő

A NEAK által támogatott fürdőgyógyászati kezelések darabszáma 2022-ben

Gyógyvizes gyógymedence 954.260
Orvosi gyógymasszázs 875.274
Víz alatti csoportos gyógytorna 438.678
Iszappakolás 347.977
Víz alatti vízsugármasszázs 281.783
18 év alattiak csoportos gyógyúszása 245.396
Súlyfürdő 233.103
Szénsavas kádfürdő 67.428
Szén-dioxid gyógygázfürdő 15.686
Gyógyvizes kádfürdő 7358

Az egyes támogatott fürdőkezelésekről itt olvashat bővebb információkat:

Gyógyvizes gyógymedence

Gyógyvizes kádfürdő

Iszappakolás

Súlyfürdő

Szénsavas kádfürdő

Orvosi gyógymasszázs

Víz alatti vízsugármasszázs

Víz alatti csoportos gyógytorna

Komplex fürdőgyógyászati ellátás

18 év alattiak csoportos gyógyúszása

Szén-dioxid gyógygázfürdő

Illusztráció: Igali Gyógyfürdő, illetve kádfürdő a Barack Thermal Resortban