Nagy múltra tekinthet vissza a Pesterzsébeti Gyógyfürdő, ami egész évben jó választás lehet. A néhány évvel ezelőtti felújítás révén gyakorlatilag egy új fürdő jött létre.
Az egyik legnagyobb múltra visszatekintő budapesti fürdőről van szó. A Csillaghegyi fürdőt ellátó források vizét már a rómaiak idejében is használták.
A Palatinus Gyógyfürdő számít Budapest legnagyobb területű és a szezonban a legszélesebb medencekínálatot biztosító termálfürdőjének. Fő erősségüket a szabadtéri medencekínálat jelenti.
A Paskál Gyógyfürdőben színvonalas szolgáltatást nyújtanak elérhető áron. Az egész évben működő zuglói fürdőben kitűnő gyógyvíz várja a vendégeket, akik akár fürdőgyógyászati kezeléseket is igénybe vehetnek.
Kisebb kapacitású, de nagyon barátságos, hangulatos hely a Dandár Gyógyfürdő. Kedvező ár-érték arányú termálfürdőről van szó, ahol kitűnő gyógyvíz is a vendégek rendelkezésére áll.
A Lukács Fürdő és a Komjádi Uszoda között található Veli Bej Fürdő az elmúlt években komplett felújításon esett át. A kis kapacitású, de pont emiatt meglehetősen hangulatos fürdő mind a mai napig megőrizte a törökfürdők patinás jellegét.
Az Óbudán szezonálisan üzemelő Római Strandfürdő erősségének a hatalmas élménymedence, valamint egy szintén nagy méretű gyermekmedence számít.
A Budapest harmadik kerületében található parkosított Pünkösdfürdő Strand a nyugodtabb, családiasabb...
A legrégebbi budapesti gyógyfürdőnek számító Lukácsba a XX. század elején már a világ minden országából érkeztek vendégek.
A több mint 100 éve épült Széchenyi Gyógyfürdő mind a mai napig Európai egyik legnagyobb fürdőkomplexumának számít.
Az 1900-as évek első felében Európa egyik legjelentősebb luxusgyógyszállója volt a Gellért, ahol a kontinensen elsőként adták át hullámfürdőt még 1926-ban.
Eredetileg a Zöldoszlopos nevet viselte a Budapesten, az Erzsébet híd budai hídfőjénél található Rudas Gyógyfürdő, amit Musztafa pasa építtetett az 1500-as években.