Háromcsillagos hotel épült a Vas megyei termálfürdő szomszédságában. Évente 100 ezer vendég keresi fel a hangulatos fürdőt.
Egyes fürdők gyógyászati- és bérletakciót hirdettek. A hosszú hétvégére többféle programmal is készülnek a termálfürdők.
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján 2017-ben Hévíz és Hajdúszoboszló bizonyult a két legnépszerűbb termálfürdős településnek.
Azonban nem minden fürdőben február 14-én tartják a Valentin-napi rendezvényeket, sok helyen pénteken, vagy hétvégén lesznek ebből az alkalomból programok.
Sokféle kedvezményt kínálnak a termálfürdők. Az akciók mellett éjszakai fürdőzés, vízi torna és gyerekfoglalkozások is várják a fürdővendégeket.
Országszerte több fürdő is akciót, kedvezményt hirdetett, így van miből válogatni a héten. Belépőre, gyógykúrára vonatkozó akciók és éjszakai fürdőzések is lesznek.
December 31-én és január elsején jó néhány fürdő nyitvatartása módosul. Egyes fürdők ki sem nyitnak, mások meghosszabbított nyitvatartási idővel készülnek erre az időszakra.
Kevés olyan fürdő van, ahol ne módosulna a megszokotthoz képest a karácsonyi nyitvatartás. Némelyik fürdő ki sem nyit három napig.
A legkülönfélébb programokkal készülnek erre a hétre a hazai termálfürdők. Éjszakai fürdőzéseket is tartanak és sok termálfürdőben felbukkan majd a Mikulás.
Mutatunk négy olyan fürdőt, ahová télen is érdemes ellátogatniuk a kisgyerekes családoknak. Kiszámoltuk azt is, hogy mindez mennyibe kerül.
Pénteki akcióval, nyugdíjas kedvezménnyel is készülnek erre a hétre a fürdők. Több helyen is szaunaszeánszokat és éjszakai fürdőzést tartanak.
Az őszi tanítási szünet alkalmából sok helyen tartanak programokat. Kasza Tibi két termálfürdőben is felbukkan és éjszakai fürdőzések is lesznek.