• December 31-én és január elsején jó néhány fürdő nyitvatartása módosul.

  • Egyes fürdők ki sem nyitnak, mások meghosszabbított nyitvatartási idővel készülnek erre az időszakra.

Karácsonykor elég jelentős kavarodás volt a termálfürdők megszokott nyitvatartási rendjében. Ahogy minden ünnepi, illetve munkaszüneti időszakban, úgy szilveszter és újév napján is lesznek változások. A jó hír viszont az, hogy jóval kevésbé változik meg a fürdők nyitvatartási rendje, kevesebb fürdő lesz zárva és még meghosszabbított nyitvatartásra is akad példa.

Az persze továbbra is igaz, hogy ilyenkor nem érdemes megszokásból elindulni a fürdőkbe, ajánlott ellenőrizni, hogy nyitva lesz-e, illetve mikor nyit, vagy zár az adott létesítmény.

Fontos még megemlíteni, hogy néhány helyen éjszakai fürdőzéssel is készülnek a szilveszter estére. Az utóbbi években nagyon kedveltté váltak ezek az események, ezért sokszor szilveszter napjáig elővételben értékesítik az összes belépőjegyet. Azaz aki szilveszterkor esti fürdőzésen venne részt, annak nem árt előzetesen érdeklődni a telítettségről, illetve elővételben megvásárolni a belépőjét.

Amire még érdemes készülni, hogy január első napján hagyományosan sokan veszik az irányt valamelyik termálfürdő felé. A felkapottabb fürdőkben szinte már nyári vendégforgalomra érdemes számítani. Aki irtózik a tömegtől, annak lehet, hogy érdemesebb lesz inkább keddig, szerdáig várni az első 2018-as fürdőlátogatással.

Dandár termálfürdőBudapesti fürdők

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fürdők:

2017. december 31., vasárnap
A Széchenyi, Gellért, Rudas, Lukács és a Paskál fürdők 6 és 18 óra között, a Csillaghegyi Strandfürdő 8 és 14 óra között, a Dandár és a Palatinus 8 és 16 óra között, a Király Fürdő pedig 9 és 18 óra között lesz nyitva.

Ezen a napon a Lukács Gyógyfürdőben a tb-szolgáltatás szünetel.

2018. január 1., hétfő
A termálfürdők a megszokott nyitvatartási idő szerint üzemelnek, annyi változással, hogy 10 órakor nyitnak. A Rudasban társas fürdőzésre kerül sor és január elsején a fürdőkben a tb-szolgáltatások igénybevétele szünetel.

Az ivókutak mindkét nap zárva tartanak.

Aquaworld Élményfürdő

December 31. – 6:00-19:00 (szilveszteri buli lesz 20:30 után)

Január 1. – 10:00-22:00

Veli Bej fürdő

December 31. – 6:00-12:00

Január 1. -zárva

Csepeli Strandfürdő

December 31. – zárva

Január 1. – zárva

 

Fürdők az ország más részein

Agárdi Termálfürdő

December 31. – 8:00-16:00

Január 1. – 10:00-20:00

Balfi Gyógyfürdő

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – zárva

Barcsi Gyógyfürdő

December 31. – 8:00-12:00

Január 1. – 12:00-20:00

Berekfürdői Termálfürdő

December 31. – 8:00-18:00

Január 1. – 10:00-20:00

Bogácsi Termálfürdő

December 31. – 9:00-17:00

Január 1. – 12:00-17:00

Bükfürdő – Gyógy- és Élménycentrum

December 31. – 8:30-17:00 (gyógyfürdő), 10:00-17:00 (élményfürdő)

Január 1. – 12:00-19:00 (gyógyfürdő), 12:00-20:00 (élményfürdő)

Bükkszéki Termálfürdő

December 31. – 9:00-19:00

Január 1. – 9:00-19:00 (Január 3-án és 4-én zárva lesz a fürdő).

Ceglédi Termálfürdő

December 31. – 10:00-15:00 (szilveszteri fürdőzés 20 órától)

Január 1. – 11:00-19:00

Celldömölk – Vulkánfürdő

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – 12:00-19:00

Cserkeszőlői Gyógyfürdő

December 31. – 7:30-18:00

Január 1. – 10:00-20:00

Csongrádi Termálfürdő

December 31. – 9:00-14:00 (19 órától éjszakai fürdőzés)

Január 1. – 15:00-21:00

Debrecen – Aquaticum Fürdő

December 31. – 10:00-19:00 (élményfürdő), 7:00-19:00 (termálfürdő)

Január 1. – 10:00-21:00 (élményfürdő), 10:00-21:00 (termálfürdő)

Debrecen – Kerekestelepi Termálfürdő

December 31. – zárva

Január 1. – zárva

Demjén – Termálfürdő, Cascade barlangfürdő

December 31. – 9:00-03:00 (termálfürdő), 9:00-01:00 (Barlangfürdő)

Január 1. – 9:00-02:00 (termálfürdő), 9:00-22:00 (Barlangfürdő)

Egri Termálfürdő

December 31. – 9:00-14:00

Január 1. – 10:00-19:00

Egerszalók – Saliris Resort fürdő

December 31. – 10:00-17:00 (Saliris Resort), 9:00-01:00 (Nosztalgia Fürdő)

Január 1. – 10:00-20:00 (Saliris Resort), 9:00-23:00 (Nosztalgia Fürdő)

Gödi Strandfürdő

December 31. – zárva

Január 1. – zárva

Gyomaendrőd – Liget Termálfürdő

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – 13:00-20:00

Győr – Rába Quelle

December 31. – 9:00-17:00

Január 1. – 9:00-21:00

Gyulai Várfürdő

December 31. – 8:00-17:00 (gyógyfürdő), 10:00-17:00 (AquaPalota)

Január 1. – 9:00-19:00 (gyógyfürdő), 10:00-19:00 (AquaPalota)

Hajdúböszörmény – Bocskai Gyógyfürdő

December 31. 9:00-14:00

Január 1. – zárva

Hajdúszoboszló – Hungarospa

December 31. – 7:00-18:00 (gyógyfürdő), 10:00-18:00 (Aqua-Palace)

Január 1. – 7:00-19:00 (gyógyfürdő), 10:00-20:00 (Aqua-Palace)

Hegykői Termálfürdő

December 31. – 9:00-13:00

Január 1. – 9:00-18:00

Hévíz – Tófürdő

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – 11:00-17:30

Igali Termálfürdő

December 31. – 9:00-15:00

Január 1. – 11:00-18:00

Kaposvári Virágfürdő

December 31. –  6:00-14:00

Január 1. – 10:00-20:00

Kecskeméti Fürdő

December 31. – 6:00-13:00

Január 1. – 13:00-21:00

Kehida Termál

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – 9:00-20:00

Kiskunmajsa – Jonathermál

December 31. – 9:00-17:00

Január 1. – 9:00-19:00

Kisújszállás – Kumánia Termálfürdő

December 31. – 7:00-19:00, majd 20:00-4:00

Január 1. – 12:00-20:00

Komárom – Brigetio Gyógyfürdő

December 31. – 9:00-14:00

Január 1. – 12:00-20:00

Leányfalui Termálfürdő

December 31. – 6:00-18:00

Január 1. – 12:00-19:00

Lipóti Termálfürdő

December 31. – 12:00-17:00

Január 1. – zárva

Makó – Hagymatikum Fürdő

December 31. – 8:00-16:00

Január 1. – 12:00-20:00

Marcali Termálfürdő

December 31. – 10:00-14:00

Január 1. – 14:00-19:00

Martfű – Termál SPA

December 31. – 8:00-14:00

Január 1. – 8:00-20:00

Mezőkövesd – Zsóry Gyógyfürdő

December 31. – 7:30-12:00

Január 1. – 11:00-18:00

Miskolctapolca – Barlangfürdő

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – 12:00-20:00

Mórahalmi Gyógyfürdő

December 31. – 8:00-19:00

Január 1. – 11:00-22:00

Nagykátai Termálfürdő

December 31. – 9:00-16:00

Január 1. – zárva

Nyíregyházi fürdők

December 31. – 9:00-16:00 (Aquarius és Júlia Fürdő), 9:00-21:00 (Hotel Fürdőház)

Január 1. – 14:00-20:00 (Aquarius és Júlia Fürdő), 9:00-21:00 (Hotel Fürdőház)

Orosháza – Gyopárosfürdő

December 31. – 10:00-18:00

Január 1. – 10:00-20:00

Pápai Termálfürdő

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – zárva

Ráckeve – Aqualand fürdő

December 31. – 8:00-20:00 (21 órától éjszakai fürdőzés)
Január 1. – 9:00-21:00

Sárvári Gyógyfürdő

December 31. – 8:00-20:00 (szilveszteri buli: 20:00-4:00)

Január 1. – 8:00-22:00

Siófok – Galerius Fürdő

December 31. – 9:00-17:00

Január 1. – 12:00-21:00

Szarvasi Gyógyfürdő

December 31. – 10:00-16:00

Január 1. – 14:00-20:00

Szeged – Anna Fürdő

December 31. – 6:00-12:00

Január 1. – 12:00-20:00

Szeged – Napfényfürdő Aquapolis

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – 9:00-20:00

Szentgotthárdi Termálfürdő

December 31. – 8:00-17:00 (éjszakai fürdőzés: 20:00-3:00)

Január 1. – 10:00-20:00

Székesfehérvár – Árpád Fürdő

December 31. – 8:00-22:00

Január 1. – 8:00-22:00

Szigetvári Termálfürdő

December 31. – 8:30-17:00 (21 órától szilveszteri fürdőparty)

Január 1. – 14:00-19:00

Tamási Termálfürdő

December 31. – 9:00-20:00, majd 20 órától hajnali 4-ig éjszakai fürdőzés

Január 1. – 10:00-20:00

Tiszakécske – Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő

December 31. – 9:00-18:00

Január 1. – 11:00-22:00

Túrkeve Termálfürdő

December 31. – 8:00-19:00

Január 1. – 10:00-19:00

Zalakarosi Termálfürdő

December 31. – 9:00-18:00 (gyógyfürdő), 9:00-18:00 (élményfürdő)

Január 1. – 10:00-19:00 (gyógyfürdő), 10:00-21:00 (élményfürdő)