• Elképesztően magas bevételt ér el a Széchenyi Gyógyfürdő.

  • A többi budapesti fürdő együtt hozott tavaly akkora bevételt, mint a Széchenyi egymagában.

A Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. összesen 11 fővárosi fürdőt üzemeltet, ezzel egyébként nemcsak Budapesten, hanem országos szinten is a legnagyobb fürdővállalatnak számítanak. A társaság fürdőinek a vendégforgalmáról nemrég írtunk, vannak azonban adatok arról is, hogy az egyes fürdők külön-külön mekkora árbevételt termeltek az elmúlt évben.

Ahogy a vendégforgalmi adatok alapján, úgy árbevétel terén is kiemelkedik a mezőnyből a Széchenyi Gyógyfürdő. Amennyiben ezt az egyetlen termálfürdőt egy külön cégbe szerveznék, már azzal is az ország legnagyobb árbevételű fürdőüzemeltető társasága jönne létre.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett fürdők árbevétele 2017-ben

Széchenyi Gyógyfürdő – 6 milliárd forint

Gellért Gyógyfürdő – 2,59 milliárd forint

Rudas Gyógyfürdő – 1,1 milliárd forint

Lukács Gyógyfürdő – 1 milliárd forint

Paskál Fürdő – 607 millió forint

Palatinus Gyógy- és Strandfürdő – 542 millió forint

Dandár Gyógyfürdő – 223 millió forint

Király Gyógyfürdő – 191 millió forint

Római Strandfürdő – 140 millió forint

Csillaghegyi Strandfürdő – 109 millió forint

Pünkösdfürdői Strandfürdő – 56 millió forint

Ráadásul a fentiek a Gellért, Lukács és Széchenyi fürdők esetében kiegészülnek a nappali kórházak bevételeivel, ami további 126 millió, 97 millió és 98 millió forintot jelent. 2016-hoz képest egyébként mindegyik fürdő bevétele emelkedett az elmúlt évben. Annyi változás történt, hogy tavaly a Dagály Strandfürdőből már nem származott bevétele a társaságnak. Utóbbi a korábbi években egész szép bevételt termelt, még 2016-ban is – amikor év közben bezártak – 439 millió forintnyi árbevétele volt.

Széchenyi GyógyfürdőA jövőben tovább bővül a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fürdők köre. Az idei év végének újdonsága lesz a pesterzsébeti jódos-sós fürdő felújítása és újbóli megnyitása. A tervek szerint 2018 decemberében a fedett részleget, jövő nyáron a strandot adják át.

Két „levegőben lógó” fürdő is van, az egyik a hányatott sorsú Rác fürdő, a másik az elvileg idén nyáron újból megnyitó Dagály Strandfürdő. Mindkettő esetében adná magát, hogy a Budapest Gyógyfürdői Zrt. kezelésébe kerüljön.

Szőke László, a társaság vezérigazgatója a közelmúltban teljesen új fürdőfejlesztési lehetőségekről is beszélt. Szerinte 3-4 olyan helyszín van Budapesten, ahol zöldmezős beruházásként újabb fürdőket lehetne létesíteni. Akkor nem árult el erről bővebb részleteket, de a napokban kiderült, hogy az egyik ilyen helyszín a Józsefvárosban lehetne. A tervek szerint az egykori pályaudvar területén épülne egy új létesítmény.

A területen állítólag 1300-1400 méter mélyen 70 Celsius-fok körüli termálvíz található, az összetétele pedig hasonló ahhoz, mint a Széchenyi és a Paskál fürdőknél. A leendő fürdőről annyit lehet tudni, hogy tíz medencéje lenne és gyógyászati részleg is helyet kapna benne.

Egy látványterv a Józsefvárosba tervezett termálfürdőről:

Józsefváros termálfürdő látványterv