• Néhány termálfürdős tippel indítottuk az évet; a fővárosiaknak megéri kiváltani a Zsigmondy Klubkártyát; 2023 nagy fürdős újdonsága; gyógygázfürdős kezelés felíratása; kénes vizes orvosi kutatás.

  • Itt a heti fürdős hírösszefoglalónk, hogy ne maradjon le semmilyen fontos információról.

Amolyan fürdőtippként ajánlottunk az olvasók figyelmébe 7 olyan hazai termálfürdőt, amelyek talán kevésbé ismertek, viszont szerintünk megérnek egy próbát. Kisebb, néhány medencés fürdő és szélesebb szolgáltatási palettával rendelkező gyógyfürdő is található közöttük. Itt olvashat róluk.

Akadnak olyan termálfürdők is, amelyek az elmúlt hetekben, hónapokban téli szünetre mentek. Ugyanakkor már tudható, hogy a tavasz folyamán újranyitnak, némelyik már konkrét nyitási dátumot is közölt. Ezeknek a fürdőknek az újranyitását már nagyon várjuk.

A 2023-as esztendőt tekintve a legnagyobb fürdős újdonságnak a győri fürdőkomplexum átadása ígérkezik. Olvassa el, hogy mikorra várható az RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő megnyitása.

Talán majd 2025, vagy 2026 nagy fürdős újdonsága lehet a kiskunhalasi Csipke Gyógy- és Élményfürdő átadása. A tervek már elkészültek és az ígéretek szerint idén talán már az alapkövet is letehetik.

A fővárosi műemlékfürdők jelentős áremelését látva még inkább megéri kiváltani a Zsigmondy Klubkártyát. Ennek révén ugyanis a Gellért, a Rudas és a Széchenyi fürdőkbe 3500 forintért válthatunk 4 órás belépőt.

A szén-dioxid gyógygázfürdő kezelés akár a társadalombiztosítás támogatásával is elérhető. Milyen szakorvosok írhatják fel? Itt foglaltuk össze.

Egy orvosi kutatás szerint a kénes gyógyvizek hatására csökken a vérben a homocisztein szintje. Milyen egészségügyi előnyöket jelenthet mindez? Itt elolvashatja. Szintén a kutatásoknál maradva: 60 év felettiek körében vizsgálták, hogy milyen hatása van az életminőségükre a gyógyfürdőzésnek és a fürdőgyógyászati kezeléseknek. Itt foglaltuk össze a felmérés eredményeit.