• Várhatóan idén júniusban adják át a legújabb hazai vízi élményparkot.

  • A győri beruházás számít az legnagyobb költségvetésű magyarországi fürdőfejlesztésnek.

Az elmúlt néhány esztendőre visszatekintve majdnem minden évre jutottak nagyobb fürdős újdonságok. Ezek közé tartozott 2020-ban a debreceni Aquaticum Strandfürdő átadása, vagy éppen 2021-ben a miskolctapolcai Ellipsum Élményfürdő megnyitása, illetve ugyanabban az esztendőben a hajdúszoboszlói Hungarospa strandjához tartozó, szezonálisan üzemelő Prémium Zóna átadása. Ráadásul ebből a háromból kettő – az Aquaticum Strandfürdő és a Prémium Zóna – üzletileg is sikeresnek és életképesnek bizonyult.

2023-ban pedig egyértelműen a győri fürdőkomplexum átadása lesz a legnagyobb dobás. Már csak azért is, mert ez számít összegszerűen is a legjelentősebb hazai fürdőfejlesztésnek. Már a projekt előkészítésére is 750 millió forintot fordítottak, maga az építkezés pedig 21,3 milliárd forintba kerül, amit állami forrásból finanszíroznak.

Az építkezés volumenét jól jellemzi, hogy a már említett Ellipsum Élményfürdő bő 12 milliárd forintból, az Aquaticum Strandfürdő pedig 9,5 milliárd forintból épült. Azaz a győri fejlesztés majdnem pontosan annyiba kerül, mint a miskolctapolcai és a debreceni beruházás együttesen.

Rába Quelle fejlesztés látványterv

Az eddigi Rába Quelle fürdő mellé egy hatalmas vízi élményparkot építenek, ahol a fő attrakciónak a szódásszifon-alakú csúszdatorony számít, de megújul a fedett fürdő is. A győri fürdőfejlesztés költségét egyébként az is növelte, hogy első lépésben egy védőgátat építettek, mert a korábbi években a Mosoni-Duna, vagy a Rába áradásakor olykor szinte teljesen elöntötte a víz ezt a területet.

Győr bokrétaünnep fürdőfejlesztés

A győri beruházás 2021 elején vette kezdetét, tavaly szeptemberben pedig már a bokrétaünnepséget is megtartották, azaz elkészült a vízi élménypark legmagasabb pontja. Az akkori ünnepségen az is elhangzott, hogy tartható a korábbi ütemterv, azaz 2023 nyarára átadják az új fürdőt. Ennek kapcsán még említést érdemel, hogy a korábbi Rába Quelle helyett az RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő elnevezést fogják használni.

Itt olvashat 4 olyan termálfürdő idei újranyitásáról, amit már nagyon várunk.