• Több újabb strandnyitásról is beszámoltunk a héten, de az is kiderült, hogy az egyik zalai termálfürdő idén is zárva marad; gyógyfürdők és gyógyvizek Szabolcs-Szatmár-Beregben és a Balatonnál; jó kis termálvizes strandfürdők.

  • Itt a heti fürdős hírösszefoglalónk, hogy ne maradjon le semmilyen fontos információról.

Az elmúlt egy hétben is sok újdonság derült ki a fürdők szezonkezdetével kapcsolatban. Itt például arról olvashat, hogy mikor indul a strandidény a Ceglédi Gyógyfürdőben, milyen új medencét adnak át hamarosan, továbbá mit lehet tudni a leendő gyógyászati szárnyukról.

Már korábban írtunk arról, hogy május 22-én újranyitják a Csepeli Strandfürdőt. Nemrég viszont a jegyáraikat is publikálták, lesz némi drágulás, de a kerületben élőknek továbbra is kedvezményeket biztosítanak. Kiderült az is, hogy milyen jegyárak várhatók a hamarosan nyíló győri fürdőben is. A helyi lakosok majd egy klubkártya kiváltásával kaphatnak árengedményt.

A pünkösdi hosszú hétvégén – jó idő esetén – már nyitva lesz a ráckevei Aqua Land Termálfürdő strandi része is. Erről bővebben itt olvashat. Május 27-én nyit két miskolci strand is és a város alpolgármestere elmondta, hogy meddig biztosított a fürdők üzemeltetése. Azonban nem csak strandnyitásokról tudtunk beszámolni. Idén sem nyit ki az egyik zalai termálfürdő, az okokról itt tudhat meg többet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kimondottan gazdag gyógyvizekben és egész sok gyógyfürdőjük is van. Itt foglaltuk össze, hogy melyek ezek. Egyébként ugyanez igaz a Balatonra is, már amennyiben a teljes régiót és nem pusztán a tóparti településeket nézzük.

A végére pedig fürdőtippek: 4 nagyon jó termálvizes strandfürdő az ország különböző részeiből.

Berettyóújfalui Bihar Termálliget fürdő

Olvassa el az előző heti termálfürdős hírösszefoglalónkat is.