-
Fejlesztik a Bogácsi Gyógyfürdőt; termálmedencét újítanak fel Hegyközszentmiklóson; elindulhat a lepencei strand és az érdi Liget Hotel rekonstrukciója; Pakson nincs pénz a gyógyfürdőre; újranyitó fürdők és Pest megye legolcsóbb gyógyfürdői.
-
Itt a heti termálfürdős hírösszefoglalónk, hogy ne maradjon le semmilyen fontos információról.
A mögöttünk álló héten több fürdős újdonságról és fejlesztési tervről is beszámolhattunk. A Bogácsi Gyógyfürdő vezetője elmondta, hogy milyen újdonságokat, fejlesztéseket terveznek idén és a következő években. De beszélt arról is, hogy egész jó vendégforgalommal indult az idei évük is.
A Hegyközszentmiklósi Gyógyfürdő vezetője apró, de fontos fejlesztésekről tudott beszámolni. Idén a felújítják a termálvizes medencéjüket, valamint megszépítenék a tavaly átadott úszómedencéjük környezetét. Itt további részleteket olvashat arról, hogy miért érdemes ellátogatni Hegyközszentmiklósra.
A héten friss hírek jöttek a kissé elakadt lepencei fürdőfejlesztésről. Kiderült, hogy a korábbi elképzelések megvalósítására nincs pénz, ezért egy újabb tervvel álltak elő.
Szintén évek óta parlagon hever az egykori érdi Liget Hotel, ami egy külső vendégek által látogatható fürdőrészleget is magában foglalt. Úgy tűnik, hogy idén nekikezdenek az épület felújításának, de gyors újranyitásra ne számítson senki.
Kevésbé kedvező hír is akadt: egyelőre nem nyitják ki a Paksi Gyógyfürdőt. Olyan sokba kerül a működtetése, hogy jelenleg nem is látni, mikor nyithatnák újra.
A március több, ideiglenesen bezárt termálfürdő újranyitásával fog indulni, de néhány jelenleg működő fürdőben is bővül a medenceválaszték március elejétől. Erről ide kattintva olvashat.
Melyik Pest megye két legolcsóbb gyógyvizes fürdője? Itt megtudhatja.