• Ezen felül megszépítenék a tavaly átadott úszómedencéjük környezetét és új faházak telepítését is tervezik.

  • A 2022-es évük alakulásáról és az idén várható újdonságaikról kérdeztük a Hegyközszentmiklóson működő gyógyfürdő vezetőjét.

A Hegyközszentmiklósi Gyógy- és Strandfürdő jó választás lehet azoknak, akik szeretik a kicsi, de hangulatos fürdőket. A település a határ romániai oldalán, Bihar megyében, a létavértesi határátkelőtől 18 kilométerre fekszik (ha így egyszerűbb betájolni: Debrecentől körülbelül 53 kilométerre található). A termálvizes medencéjük egész évben üzemel, tavaly pedig egy úszómedencét is építettek. Helyben étkezési és szálláslehetőségek egyaránt adottak.

Az 1970-es évek óta működő fürdőt a helyi református gyülekezet működteti. A gyógyfürdő vezetőjét, Árus Lászlót kérdeztük a tavalyi évükről és az idei terveikről.

A fürdő vezetőjétől megtudtuk, hogy az elmúlt 15 esztendőre visszatekintve a tavalyi volt a legsikeresebb évük, hiszen végre nem voltak korlátozások és az új úszómedence miatt is sok vendég érkezett. Újraindultak a táboroztatások és szervezett csoportos kirándulások, az éttermük is jó forgalmat bonyolított, a szálláshelyeik is magas kihasználtsággal működtek.

„Főként egy 50 kilométeres sugarú körből érkeznek a fürdőzők, de vannak visszatérő vendégeink a szomszédos megyékből, a Székelyföldről, Magyarországról, Nyugat-Európából, sőt a tengeren túlról is” – mondta a vendégkörük kapcsán Árus László. Az energiaárak tavalyi drágulását ők is megérezték, de az elektromos energiát igyekeznek 100 százalékban a saját napelemparkjukból előállítani.

Hegyközszentmiklós régi termálfürdő

2022 nyara óta már két fürdő működik egymás mellett Hegyközszentmiklóson. Az eddigi gyógyfürdő szomszédságában ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megnyitotta a KRE SPA fürdőt. „Az új fürdővel szimbiózisban élünk, és küldjük egymásnak a szálló-, fürdő- és étkezővendégeket. Nem tapasztaltunk látogatószám-csökkenést” – jelzi Árus László, hogy nem érintette őket negatívan a másik fürdő megnyitása.

A szakember az idei terveik kapcsán elmondta, hogy az 50 éves termálmedencéjüket szeretnék felújítani, továbbá gyepszőnyeggel borítanák be az új úszómedence környékét és összkomfortos faházakat telepítenénk, mert nagy igény van a szálláshelyekre. Sőt, a terveik között szerepel egy műfüves focipálya kialakítása is, a hidegvizes medencéhez pedig egy csúszdát is telepítenének.

Hegyközszentmiklós új úszómedence