• A hazai gyógyvizek egy részének természetes gyulladáscsökkentő hatása is van; hétvégékre újranyitott az egyik alföldi termálstrand; 50-60 éve nagy divatja volt a munkahelyi súlyfürdőzésnek; melegebb vizet adó gyógyvizes kútra váltana az egyik hazai gyógyfürdő.

  • Itt a heti termálfürdős hírösszefoglalónk, hogy ne maradjon le semmilyen fontos információról.

Még a hosszú hétvége előtt nyitott újra a Miskolctapolca Barlangfürdő és úgy tűnik, elégedettek a fürdő vendégforgalmával. A kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben az idei év még nem hoz változást, viszont januártól majd csak a termálvizes medencéik és a szauna fog üzemelni, a hűvösebb vizű úszómedencéiket leengedik, erről itt olvashat.

A vízhőfoknak máshol is komoly szerep jut, a balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdőben azt tervezik, hogy melegebb vizet adó termálkútra váltanak. Ennek a hőenergiájával ugyanis az épületet is fűteni tudnák, így nem kellene gázra költeniük. Az átállás azonban nehézségekkel is jár.

Némelyik hazai gyógyvízben – például az egriben – található egy olyan összetevő, ami természetes gyulladáscsökkentő tulajdonsággal rendelkezik. Ezt úgy éri el, hogy serkenti a mellégvesekéreg működését. Erről itt olvashat bővebben.

Írtunk az egyik fürdőgyógyászati kezeléshez kapcsolódó érdekességről is. Az 1960-as és 1970-es években ugyanis több ipari üzemben vállalati súlyfürdőket létesítettek. Ezzel szerették volna elérni azt, hogy a nehéz fizikai munkát végző dolgozóknál ne alakuljanak ki komoly gerincproblémák.

Ezen a hétvégén újranyitott egy nagyon jó kis termálstrand Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Kizárólag hétvégén tartanak nyitva, de péntektől vasárnapig a szálláshelyeik is elérhetők. A kis hangulatos fürdőről itt olvashat.

2020-ban a lezárások miatt elmaradtak a szilveszteri fürdőbulik. Tavaly már újra szervezhettek ilyen programokat és idén is hasonló a helyzet, bár az energiaválság miatti bizonytalanság ezen a téren is mintha érződne. Ettől függetlenül már jó néhány fürdő beharangozta a szilveszter estére tervezett programját. Egyes fürdők kapcsán még csak azt lehet tudni, hogy lesz december 31-i program, máshol viszont már a sztárfellépő nevét is közölték, valamint akár online jegyet is foglalhatunk. Itt talál részleteket a szilveszteri fürdőzési lehetőségekről.

Olvassa el az előző heti fürdős hírösszefoglalónkat is.