-
Újra megnyitották az egyik szálloda termálfürdő részlegét; orvosi kutatások a heti egyszeri és kétszeri gyógyvizes fürdőzés hatásáról; közömbös vizű gyógymedencék; 2023 nagy fürdős újdonságai és két alföldi termálfürdős tipp.
-
Itt a heti fürdős hírösszefoglalónk, hogy ne maradjon le semmilyen fontos információról.
A két ünnep között – hosszú szünet után – újra megnyitotta kapuit a szolnoki Tisza Szálló termálfürdő részlege. Egyelőre szauna nélkül, azaz most még csak kizárólag medencefürdőzési lehetőségre nyílik lehetőség. Itt írtunk az újranyitott fürdő jegyárairól.
Tulajdonképpen a fenti fürdőrészleg újranyitása is meglepő volt, de akadt idén még egy váratlan fürdőnyitás. Hogy melyikre gondolunk? Itt elolvashatja, ahogy azt is, hogy melyik volt az a fürdő, aminek az újranyitását nagyon vártuk 2023-ban, de végül zárva maradt.
Találtunk két, egymástól függetlenül készült orvosi kutatást. Mindkettőben azt vizsgálták, hogy mennyire lehetnek hatásosak azok a fürdőkúrák, amelyeken egy héten csak egy, vagy két gyógyvizes fürdőzésből állnak. A fürdőkezelések hatékonyságáról szóló kutatásokban ugyanis ezek a kúrák jellemzően két, vagy három hetet vesznek igénybe és a betegek minden egyes napon kezelést kapnak. Viszont sokszor a gyakorlatban nincs ennek realitása. Ezért is érdekes, hogy a ritkább fürdőzések is hatékonyak-e.
Szintén a gyógyvizes fürdőzésnél maradva: mit jelent az, ha egy gyógymedence vizének hőfoka „közömbös”? Miért fontos ez, mit kell róla tudni? Itt összefoglaltuk a lényeget.
A 2023-as esztendőhöz két, régóta várt fürdőnyitás is kapcsolódik. Az egyik helyen egy jelentősen átalakított és kibővített fürdőt adtak át, a másik helyen pedig egy meglévő fedett fürdőt újítottak fel. Itt olvashat ezekről a fürdőkről.
A végére pedig két fürdőtipp: egy természetközeli gyógyvizes fürdő a Tisza partján és egy télen is üzemelő, olcsó gyógyfürdő, nem messze Hajdúszoboszlótól.
Olvassa el az előző heti termálfürdős hírösszefoglalónkat is.