• A hónap végén már sok termálfürdőben megnyitják a strandi medencéket.

  • A csúszdaparkokat általában csak nyárra üzemelik be, de akadnak kivételek.

Az utóbbi napok időjárása alapján lassan már tényleg hihetővé válik, hogy itt a tavasz, sőt a nyár is csak bő másfél hónapnyira van. Ezt jelzi az is, hogy sok termálfürdő – ahol szabadtéri részleg is található – már publikálta a strandjának nyitási időpontját. Ugyanakkor azért később még visszatérünk erre a témára, mert egyes fürdők esetében még nem ismert, hogy mikortól állnak át a „nyári üzemmódra”.

Viszont most jöjjön azoknak a fürdőknek a listája, ahol már tudható a strand nyitásának időpontja.

Palatinus strandfürdő BudapestBudapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fürdők. A Gellért Gyógyfürdő strandja már március 30-a óta használható, a hullámmedencét viszont majd április 28-án üzemelik be. Április 28-a fontos időpont lesz a budapesti fürdőknél, ugyanis ekkor nyitják meg a Paskál és a Palatinus fürdők strandi részét is. A Csillaghegyi Strandfürdő május 26-án áll át a nyári működésre, a Római Strandfürdőt május 27-én nyitják meg. Legkésőbb, június 2-án a hűvösebb vizéről ismert Pünkösdfürdői Strand fog megnyitni.

Ceglédi Termálfürdő: a ceglédi fürdő strandi területet május 19-én vehetik birtokba a vendégek. Az Aqua Centrum csúszdapark pedig majd június 9-én kezdi meg a működést.

Csepeli Strandfürdő: április 3-a óta a szezonális átállás miatt zárva tartanak, jelen állás szerint április 28-án nyitják meg a fürdőt, immár a szezonális üzemmódban.

Cserkeszőlői Termálfürdő: az 5 hektáros strandfürdő május 1-jétől látogatható.

Hajdúszoboszló – Hungarospa: április 28-án nyitják meg a hatalmas strandfürdőt. Ezzel párhuzamosan beüzemelik az aquaparkot is, viszont az utóbbi május 25-ig szombatonként és vasárnaponként lesz nyitva, s hétvégén is csak akkor, ha jó az idő.

Mezőkövesd – Zsóry Gyógyfürdő: a strandi rész április 29-től használható. Már a tavalyi szezon legvégére elkészült a Zsóry csúszdaparkja, de az idei lesz az első igazi szezonja. Nyáron fogják megnyitni, de ennek az időpontja jelenleg még nem ismert.

Orosháza-Gyopárosfürdő: május elsején nyit az élményfürdő élményterasza, a parkfürdő pedig május 25-én fogja megnyitni a kapuit.

Szeged – Napfényfürdő Aquapolis: a szegedi élményfürdő strandját április 27-én nyitják meg.

Zalakarosi Fürdő: a gyógycentrumhoz tartozó szabadtéri gyógyvizes medencét már használhatják a vendégek. A fürdő tágas strandi részét pedig a hagyományoknak megfelelően a május elsejei hétvége elején, azaz egészen pontosan április 28-án nyitják meg. A strandon lévő Vízipók-Csodapók gyerekvilág nyitására még június 16-ig kell várni, az adrenalin csúszdapark pedig majd június 30-tól áll a vendégek rendelkezésére. A családi csúszdapark az április 28-i strandnyitástól kezdve használható.

Zalaszentgróti Termálfürdő: a fürdő ugyan fedett résszel is rendelkezik, de nem üzemel az egész évben. Idén április 27-én nyitják ki a termálfürdőt.