Lenti élményfürdő

  • Kitűnő gyógyvíz, sokféle medence, szabadtéri és fedett élménymedencék várják a Lentibe látogatókat.

  • A szép környezetben fekvő város rengeteg kirándulási lehetőséget is tartogat.

Érdekességek és tudnivalók a fürdőről

1. A 7500 lakosú város Zala megye délnyugati-részén a szlovén határ közvetlen közelében fekszik. Sokaknak az 1951 és az 1990-es évek között a településen működő laktanya miatt csenghet ismerősen a város neve. Lentiben 1970-ben találtak termálvizet, a társadalmi összefogással épült, hárommedencés fürdőt 1978-ban nyitották meg.

2. A nátrium-hidrogénkarbonátos termálvízről hamar kiderült, hogy gyógyhatással is rendelkezik, amit orvosi vizsgálatokkal is igazoltak. Ennek köszönhetően a víz már 1988-ban gyógyvíz minősítést kapott. Fontos mérföldkőnek számított, amikor 2016-ban a termálfürdő és környéke gyógyhely címben részesült.

3. Lenti kapcsán fontos megemlíteni, hogy rendkívül szép természeti környezetben fekszik, a környékbeli erők kellemes mikroklímát biztosítanak a városnak. Kirándulási lehetőségből sincs hiány, Szlovénia csak egy ugrásra van, de nincs messze Ausztria és Horvátország sem. Lenti környékén összesen 30 kilométernyi kerékpárút, erdei kisvasút és arborétum is található.

Lenti Termálfürdő szabadtéri medence4. A fürdő az elmúlt években nagyon sokat fejlődött. A termálfürdőben összesen öt szabadtéri és négy fedett medence található. Ezek közé tartozik úszómedence, gyógyvizes ülőmedence, gyermekmedence, de a nyári strandszezonban üzemelő hatalmas, csúszdás élménymedencét is érdemes kirpóbálni. Mindezeken felül egy új építésű fedett élményfürdő is a fürdőkomplexum részét képezi. Az élményfürdőben csúszdás medencék, masszázságyakkal, buzgárokkal, nyakzuhanyokkal felszerelt élménymedence és jacuzzi is található. Összességében a Lenti Termálfürdőben minden korosztály megtalálhatja a számára vonzó kikapcsolódási lehetőséget.

Lenti Termálfürdő élményfürdő5. A Lentiben feltörő nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz mozgásszervi betegségek, nyak-, hát- és derékfájás, lumbágó, az ízületek kopásos és gyulladásos megbetegedései esetén hatásos. A fürdőben társadalombiztosítás által támogatott gyógykezelések is elérhetők. Igazi különlegességnek számít a fürdő parkjában lévő Szent György Energiapark, ami jótékony hatású energiavonalak találkozási pontján fekszik.

Lenti fürdő gyógyvizes medence6. Szálláshelyet is könnyen találhatunk Lentiben, hiszen a termálfürdő közvetlen közelében kemping, panziók, apartmanházak találhatók, ráadásul a fürdőhöz egy négycsillagos hotel is kapcsolódik.

A Lenti Termálfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A termálfürdő nyitvatartási idejéről itt tájékozódhat.

Elérhetőség

8960 Lenti, Táncsics Mihály utca 2/a.

Telefon: +36-92-351-320

A fürdő honlapját itt találja.