• A korábbi terveknek megfelelően április elsejétől újra látogatható a Dunaföldvári Gyógyfürdő.

  • A napokban több másik fürdő is megkezdi a működését.

Tavaly november végén derült ki, hogy az energiaköltségek növekedése miatt három hónapra be kell zárni a Dunaföldvári Gyógyfürdőt. Akkor március 31-ig történő zárvatartásról volt szó és úgy tűnik, hogy ezt tartani is tudják, ugyanis a fürdő közlése szerint 2023. április 1-jén újranyitnak.

Ekkortól kezdődően hétfőtől vasárnapig 8 és 18 óra között várják majd a vendégeket. Az egészségbiztosító támogatásával fürdőgyógyászati kezelések is elérhetők Dunaföldváron, ezek a következők: gyógyvizes medencefürdő, orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugármasszázs, iszappakolás és víz alatti csoportos gyógytorna.

Mostanában egyébként több fürdő is bejelentette az újranyitását. Mától, azaz március elsejétől látogatható a Hungarospa fürdőkomplexumhoz tartozó Árpád Uszoda, ahol gyógyvizes medencék is a vendégek rendelkezésére állnak.

Tegnap jelentették be, hogy március 3-tól, péntektől újra várja a fürdőzőket a Bihar Termálliget. A berettyóújfalui fürdőben egyelőre mindössze 1000 forintba kerül a napi belépőjegy. Hamarosan pedig a vadonatúj fedett részlegüket is megnyitják.

Szintén pénteken nyitja meg újra kapuit a Tamási Termálfürdő, de itt is még csak részleges nyitásról van szó, ugyanis a szaunavilág és egy kültéri termálmedence jelenti majd a választékot.

Itt írtunk arról, hogy március 3-án nyit a szegedi Anna Fürdő, egy héttel később a siklósi fürdő. Illetve szerdán Karcagon, valamint Lentiben is megnyitnak újabb fürdőegységeket, illetve medencéket. Azért nem csak jó hírek jöttek mostanában: nemrég derült ki, hogy nincs pénz a Paksi Gyógyfürdő fenntartására, ezért egyelőre nem fogják újra kinyitni. A szezonális strandok nyitásáról itt írtunk.