-
Amennyiben a város lakosságának egy jelentős része igényli, hogy működjön a fürdő és ez megoldható, akkor ez a dolgunk, nyitunk – tudtuk meg a Tamási Termálfürdő március elejei részleges újranyitása kapcsán a fürdő vezetőségétől.
-
Az önkormányzati tulajdonú Tamási Vagyongazdálkodó Kft. üzemeltetésébe idén átkerült termálfürdő a nyári főszezonra egy családbarát újdonsággal is készül.
– Januártól vették át a termálfürdő üzemeltetését. A vendégek a jövőben tapasztalni fognak ennek kapcsán bármilyen változást?
– Változást biztosan fognak tapasztalni, hiszen változott az üzemeltető, és bár a szakembergárda egy része tovább dolgozik a fürdőben, a város vezetésének sokkal nagyobb befolyása lesz az üzemeltetés körülményeinek meghatározására, mint eddig volt. Alapelvünk az, hogy amit eddig szerettek a vendégeink, azt ugyanúgy csináljuk tovább, de a nyitás után, a működés tapasztalatai és a vendégek visszajelzései alapján könnyen előfordulhat, hogy változtatunk bizonyos szolgáltatásokon.
Első körben a szaunafelöntés programokat mindenképpen szeretnénk változatosabbá tenni, valamint az eddig rendelkezésre álló, díjmentesen használható ivóvíz automaták mellett bevezetjük frissítő üdítő italok, ásványvizek, és nassolnivalók árusítását a beléptetési ponton. Ezek apróságok, de a lehetőségeink keretein belül mindenben nyitottak vagyunk, amivel vendégeink komfortérzetét javítani, szabadidejük eltöltését élvezetesebbé tudjuk tenni. Mivel városi üzemeltetésbe került a fürdő, így nem volt kérdéses, hogy a tamásiaknak szeretnénk kedvezményeket biztosítani. Már nemcsak Tamási Kártyával, hanem tamási lakcímigazolvánnyal rendelkező vendégeinknek is 20 százalékos kedvezményt adunk majd a jegyárainkból.
– Miért döntöttek úgy, hogy ha részlegesen és hétvégére is, de március 3-tól újra megnyitják a fürdőt?
– Tamási legfontosabb turisztikai értéke a fürdő. A tűzeset óta a városvezetésnek prioritás a lehető leggyorsabb kármentés és újranyitás. Különböző csatornákon rengeteg visszajelzést kaptunk arról, hogy ha csak a szaunavilágot lehet kinyitni, azt akkor is mindenképpen tegyük meg, ha a fürdő többi része üzemképtelen, mert legalább hétvégenként komoly igény van rá mind a helyi, mind vidéki vendégeink részéről. Megvizsgáltuk az újranyitás lehetőségeit műszaki, pénzügyi szempontból, és úgy döntöttünk, hogy az újranyitásnak meg kell történnie, még akkor is, ha jelenlegi gazdasági helyzetben nem feltétlenül hoz pénzügyi eredményt. Ha a város lakosságának egy jelentős része igényli, hogy működjön, és ez megoldható, akkor ez a dolgunk. Nyitunk.
– A nyári főszezonban milyen szolgáltatásokkal várják majd a vendégeket?
– A tavalyi évhez hasonlóan a fürdő részleges szolgáltatásokkal fog üzemelni, amíg a termálfürdő helyreállítása, valamint a strandfürdő tervezett felújítása megtörténik. A főszezonban a tavalyi évtől eltérően plusz szolgáltatásként kinyitjuk a beltéri pancsoló medencét, hogy a kisgyermekes családok az esetlegesen előforduló rosszabb idő esetén azt is tudják használni.
– Azt esetleg látja-e, hogy a legoptimistább forgatókönyv szerint mikorra várható a jelenleg lezárt fürdőrész újranyitása?
– Erre a kérdésre sajnos lehetetlen jó választ adni. A helyreállítási munkák elvégzésére márciusban kerül kiírásra egy nyílt közbeszerzési eljárás. Ennek lefolytatása az esetlegesen beérkező tisztázó kérdésektől, és a hiánypótlásoktól függően akár őszig is eltarthat, a kivitelezés csak ez után veheti kezdetét, és ez szintén hosszabb időt fog igénybe venni. A projekt nagyság miatt és a fennálló gazdasági helyzetből adódóan nem zárhatóak ki további csúszások sem. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy mielőbb megtörténhessen az újranyitás.