Egy takarékossági csomag részeként a makói Hagymatikum fürdőt is érintő döntéseket hozott a város képviselő-testülete.

Makón a Hagymatikum Gyógyfürdő továbbra is üzemel, ugyanakkor a makói képviselő-testület mai ülésén a fürdőt is érintő takarékossági intézkedésekről döntöttek. Ezek elsősorban a nyitvatartási időre, illetve egyes medencék üzemeltetésére vonatkoznak.

Október 17-től a fürdő vasárnaptól csütörtökig 10 és 18 óra között tart nyitva. A két legforgalmasabb napon, azaz pénteken és szombaton pedig 10 és 20 óra között látogatható a Hagymatikum. Éjszakai fürdőzésre havi egy alkalommal kerül sor, ezeken a pénteki napokon 23 óráig tart majd nyitva a fürdő.

Október 3-től szünetel a tanuszoda, a 33 méteres kültéri medence és a “Nyugi Bár” működése. Mindezeken túl felülvizsgálják étterem, a szaunavilág, az élményelemek eddig megszokott működési rendjét, működési idejét. Illetve a rövidebb nyitvatartási időhöz igazítják a gyermekvilág és a gyógyászati részleg nyitvatartását.

Sok más fürdő kapcsán is takarékossági intézkedésekről döntöttek az elmúlt időszakban. Mórahalmon a nyitvatartási időt rövidítették, Bükfürdőn ezentúl nem a fürdő üzemelteti majd a reumatológiai járóbeteg szakrendelést, Nyírbátorban pedig januártól bizonytalan ideig a teljes fürdőt bezárják.

Igaz, arra is akar példa, hogy egyes fürdők különösebb extra intézkedések nélkül is át tudják vészelni ezt az időszakot, elég csak a mesteri, vagy a püspökladányi fürdőkre gondolni.