• Előrelátó volt a termálfürdő vezetősége, már eddig is takarékoskodtak az energiával, így a Mesteri Fürdő működését nem veszélyezteti a rezsiköltségek elszabadulása.

  • Továbbra is kedvező jegyárakkal várják a fürdőzőket.

Az elmúlt időszakban jött néhány hír arról, hogy a téli időszakra bezárnak egyes termálfürdőket. Legutóbb egy budapesti létesítmény kapcsán jelentették be, hogy nem üzemelnek az őszi-téli időszakban. Szerencsére azért a fürdők döntő többsége továbbra is nyitva tart.

Tegnap pedig a Mesteri Fürdő Facebook oldalán is közzétettek ezzel kapcsolatban egy megnyugtató közleményt. Mint írják, nálunk a közel 80 Celsius-fokos gyógyvíz a fűtésüket és a medencék hőtartását teljes mértékben megoldja. „Villamos felhasználásunk is nagyon alacsony, mert eddig is rá voltunk kényszerülve, hogy takarékos berendezéseket építsünk be és takarékos megoldásokat alkalmazzunk. A teljes villamos fogyasztásunkat a napelemes rendszerünk (amit már egy éve kiépítettünk) nagyrészt kiváltja, így a Mesteri Gyógyfürdőt és Hotelt ez a probléma szerencsére NEM érinti” – közölték.

Mesteri egyébként Vas megyében, Sárvártól 15 kilométerre található, a hozzájuk legközelebb fekvő nagyobb város pedig Celldömölk, ami csak 7 kilométerre van a községtől. A fürdőhöz egy kemping, valamint egy hotel is kapcsolódik. Az öt medencéjükből három egész évben üzemel és fedett medencével is rendelkeznek.

A Mesteriben feltörő termálvíz 2006 óta gyógyvíz minősítéssel rendelkezik, a hatásáról korábban itt írtunk.

Mesteri gyógyvíz termálfürdő

A termálfürdő továbbra is versenyképes jegyárakkal várja a vendégeket. A felnőtt jegy hétköznap 1900 forintba, hétvégén 2500 forintba kerül. A nyugdíjas belépő ára hétfőtől péntekig 1500 forint, hétvégén 1900 forint.