• Barátságos termálfürdő, kitűnő gyógyvízzel – ez várja a Mesteribe érkezőket.

  • A Sárvár közelében található termálfürdő mindenképpen megér egy kirándulást, vagy akár hosszabb üdülést is.

A második világháború utáni olajkutatások egyik kellemes „mellékhatása” volt, hogy a próbafúrások nem mindig jártak sikerrel. Ez pedig sok esetben nem meddő olajkutat eredményezett, hanem azt, hogy termálvizet találtak. Rengeteg népszerű üdülőhelyünk és számos, széles körben talán kevésbé ismert fürdő is ennek köszönheti a létét. Utóbbiak közé tartozik egy pici, Vas megyei falu, a Sárvártól 15 kilométerre lévő Mesteri is, ahol 1964-ben futottak lyukra az olajkutatók.

A kistelepülés lakói nem akarták veszni hagyni a termálkutat és társadalmi összefogással egy egyszerű strandfürdőt alakítottak ki, ami az 1960-as évek végén nyitotta meg a kapuit.

Közel 2000 méter mélységből 60-70 Celsius-fok közötti kalcium-, nátrium-, hidrogénkarbonátos, szénsavas, kevés szulfidot is tartalmazó víz tört fel. A magas hőfok egyébként eleinte gondot is jelentett, ugyanis akkoriban nem volt egyszerű feladat megoldani a víz kellő mértékű hűtését.

Ahogy az sok helyen előfordult, a fürdőzők már azelőtt esküdtek a víz gyógyhatására, mielőtt erről hivatalos vizsgálat született volna. Mesteri esetében a hivatalos papírra közel négy évtizedet kellett várni, a minősítési eljárás végül 2006 végén zárult le. Ennek során gyulladásos derék-, csípő- és térdízületi betegségekben szenvedőkön tesztelték a víz hatását. A gyógyvíz minősítését 2016-ban megerősítették.

A mesteri gyógyvíz nevet is kapott, Hertelendy Miklósnak keresztelték. Egy 1848-as huszárezredesről van szó és annyiban kapcsolódott a településhez, hogy a Hertelendy családnak hajdanában Mesteriben is voltak birtokai.

A Mesteri Termálfürdő sokáig csak szezonálisan üzemelt, azonban már jó néhány éve (nyilván a pandémia kivételével) már egész évben a vendégek rendelkezésére áll, hiszen fedett medencéjük is van. Kempingezésre is lehetőség nyílik, de 2018-ban egy színvonalas szállodát is átadtak a fürdő szomszédságában.

Mesteri gyógyvíz termálfürdő

Mire jó a mesteri gyógyvíz?

A mesteri gyógyvíz mozgásszervi betegségek, reumás panaszok esetén kedvező hatású, de a szénsavasságánál fogva kedvezően hat a vérkeringésre is. Többek között porckopás, ízületi bántalmak, derékfájás, vérkeringési zavarok esetén is ajánlott. Az ellenjavallatok között vannak a fertőző betegségek, a szívelégtelenség, az epilepszia és az eszméletvesztéssel járó állapotok, azaz amikor általánosságban sem javasolható a fürdőlátogatás.

A kis termálfürdő az elmúlt években sokat fejlődött, de mégis meg tudta őrizni a barátságos, emberléptékű jellegét. A fürdőben összesen 5 medence áll a vendégek rendelkezésére.