-
A Csongrád-Csanád megyei üdülőhely polgármestere elmondta, hogy milyen döntést hoztak a fürdővel kapcsolatban.
-
A lényeg, hogy a Mórahalmi Gyógyfürdő továbbra is nyitva tart, csak apróbb változások történtek.
Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a Facebook oldalára feltöltött videóban számolt be az energiaválság kapcsán hozott döntésükről. Ennek értelmében Mórahalom gyógyfürdője továbbra is üzemel, viszont szeptember elején módosították a nyitvatartási időt.
Ez azt jelenti, hogy vasárnaptól csütörtökig reggel 8 és este 6, pénteken és szombaton reggel 8 és este 8 között tart nyitva a termálfürdő. Tehát minden nap két órával korábban zárnak. Szintén a változások közé tartozik, hogy a fürdő Csendes Wellness nevű részlege csak péntekenként, szombatonként és vasárnaponként üzemel. Ezek azért vállalható kompromisszumok.
„Mórahalom ma már a dél-alföldi régió turizmusának egyik motorja, a városban elérte a turisták száma a félmilliót, sok tucatnyi vállalkozás kötődik a fürdőhöz, sok száz munkahely kötődik a fürdőhöz. Ennek a motornak nem szabad leállnia, működnie kell, annak érdekében, hogy életben tartsa a turizmust” – tette hozzá Nógrádi Zoltán.
A polgármester felhívta a figyelmet arra a kedvezményre is, hogy a Mórahalmon legalább egy vendégéjszakát eltöltő turisták mindössze 2000 forintért válthatnak belépőt a fürdőbe. Illetve megemlítette azt is, hogy a helyi lakosok ingyen vehetik igénybe a társadalombiztosítás által támogatott fürdőgyógyászati kezeléseket.
Azt már mi tesszük hozzá, hogy Mórahalmon a „tb-s” kezelések másoknak sem drágák. Támogatással a medencefürdő, az iszappakolás, az orvosi gyógymasszázs és a víz alatti csoportos gyógytorna kezelésenként 650 forintba kerül. A súlyfürdő, a szénsavfürdő és a tangentor ára pedig kezelésenként csak 550 forint.
Nyírbátorban sajnos ennél szomorúbb hírekkel szolgált a város polgármestere a termálfürdőjükkel kapcsolatban. Erről itt írtunk.