• Egyes fürdők a nyár utolsó napján, vagy szeptember első felében már zárást terveznek.

  • Érdemes még a nyár hátralévő részében felkeresni ezeket a termálfürdőket.

Rohan az idő, lassan már ráfordulunk a nyár utolsó heteire. Ez pedig azt jelenti, hogy néhány, szezonálisan üzemelő termálstrand esetében is közeleg a zárás időpontja. Amennyiben szeretnénk ezeket a helyeket még idén felkeresni, akkor lassan nem árt igyekezni az utazás tervezésével.

Bonyhádi Termálfürdő: a Tolna megyei település szabadtéri termálstrandja hagyományosan csak a nyári hónapokban üzemel. Igaz, jó idő esetén olykor megtoldják egy picit a szezont és szeptember első hétvégéin is nyitva tartanak Bonyhádon. Meglátjuk, hogy idén ez miként lesz.

Csornai Termálfürdő: a Győr közelében található, kitűnő termálvizéről ismert csornai fürdő is csak a három nyári hónapban szokott működni. Ugyanakkor azt már bejelentették, hogy idén várhatóan egy kicsit tovább, szeptember 5-ig tartanak nyitva. Azoknak is érdemes felkeresniük a termálfürdőt, akik még a mostani formájában néznék meg, ugyanis a hírek szerint hamarosan kezdetét veszi a fürdő felújítása.

Csorna termálvizes fürdő

Dávodi Strandfürdő: a Bács-Kiskun megyében található, minősített gyógyvízzel rendelkező fürdő is szezonálisan üzemel. Jelen állás szerint augusztus 31-ig lesz nyitva a dávodi fürdő, ahol egész kedvező jegyárakat kínálnak.

Dávodi strandfürdő

Jászárokszállási Termálfürdő: a felsorolásból a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, hárommedencés termálfürdő lesz a legtovább nyitva. Náluk az a sokéves gyakorlat, hogy már májusban nyitnak és szeptember közepe táján zárnak. Idén is így tervezik, ami konkrétan azt jelenti, hogy szeptember 12-ig üzemel a jászárokszállási fürdő.

Jászárokszállási termálfürdő

Lakitelek-Tősfürdő: a Bács-Kiskun megyei település üdülőterületén lévő, hangulatos, természetközeli fürdő is szezonálisan, a nyári hónapokban üzemel. Érdemes még idén felkeresni a Tősfürdőt, ahol kimondottan kedvező áron kínálják a belépőjegyeket is.

Tőserdő Lakitelek termálfürdő

Tóalmási Gyógyvizes Strandfürdő: a Pest megyében található, hárommedencés fürdő korábban szeptember végéig tartott nyitva, idén viszont azzal kell kalkulálni, hogy augusztus 31-én már zárnak. Érdemes azt is tudni, hogy karbantartás miatt augusztus 23-án, hétfőn nem lesz nyitva a strand.

Tóalmás Termálfürdő

A dunántúli termálfürdőkről itt talál egy összeállítást.