• A lakiteleki Tősfürdő a természetközeli, nyugodt környezetben fekvő fürdőhelyeket kereső vendégek számára lehet ideális választás.

  • A fürdőnek helyet adó Tőserdőben kemping, csónakkölcsönző és grill terasz is a vendégek rendelkezésére áll.

Érdekességek és tudnivalók Lakitelek – Tősfürdőről

1. Lakitelek nagyközség Bács-Kiskun megyében, Kecskeméttől 30 kilométerre keletre fekszik. A település üdülőterülete a Tőserdő, ami a Lakitelekhez közeli Holt-Tisza-ág egyik legszebb részén található és a Kiskunsági Nemzeti Park része.

2. Az üdülőterület vízellátását szerették volna egy fúrt kút révén biztosítani, így találtak – tulajdonképpen véletlenül – termálvízre. A mélyből 42 Celsius-fokosan feltörő víznek köszönhetően 1970-ben megnyitották a Tősfürdőt.

3. Az alkálihidrogén-karbonátos termálvíz összetételénél fogva alkalmas vegetatív idegrendszeri zavarok és mozgásszervi megbetegedések kezelésére, illetve elősegíti a balesetek utáni felépülést.

Tősfürdő termálmedencék

4. A szezonálisan működő Tősfürdőben három termálvizes medence, továbbá egy gyermekmedence, egy bébimedence, valamint egy hideg vizes úszómedence áll a fürdőzők rendelkezésére. A vizes programokon felül strandröplabdapálya, futballpálya és ugrálóvár teszi teljessé a Lakitelekre érkező vendégek pihenését.

5. A termálfürdőn kívül a Tőserdőben autóskemping, csónakkölcsönző, grill terasz is található, de az üdülőterületen rendszeresek a különféle szórakoztató és a szabadidős programok is.

Írunk a szálláslehetőségekről is, amit kicsit lejjebb görgetve olvashat.

Lakitelek Tősfürdő termálfürdő

Szubjektív vélemény a Lakiteleki Tősfürdőről

Igazán hangulatos, unikális fürdőről van szó. Nagyon ajánlható azoknak, akik nem a megszokott nyaralási helyszíneket kedvelik. Kár, hogy csak szezonálisan működik a Tősfürdő, mert akár téli üdülési helyszínként is el tudnánk képzeli ezt a környezetet.


Ide kattintva találja a Tősfürdő belépőjegyeinek árait.

Elérhetőség

6065 Lakitelek, Fenyő u. 1.

Telefon: +36 70 337 6656

A Tősfürdő weboldalát ide kattintva találja

Szállás Lakiteleken

Amennyiben jót akar a szálláshelyeknek, akkor kerülje el a szállásportálokat. Inkább foglaljon közvetlenül a szállásadóknál. Így nem kell jutalékot fizetniük a szállásportáloknak és több pénz marad helyben a fejlesztésekre. Lakitelek szálláslehetőségeinek a listáját ide kattintva találja a település honlapján.

Merrefelé található a Tősfürdő? A lenti térképen megnézheti:


Itt megnézhet egy kisfilmet is a Tősfürdőről: