• A család minden tagjának kellemes szabadidős lehetőséget kínál a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdő.

  • A város szezonális strandfürdőjében hat medence és négypályás óriáscsúszda áll a vendégek rendelkezésére.

Érdekességek és tudnivalók a szekszárdi fürdőről

1. A Tolna megyei Szekszárd a maga közel 32 ezer lakosával a kisebb megyeszékhelyek közé tartozik. Cserébe viszont nyugodtabb, emberléptékűbb környezetet biztosít az itt élőknek, valamint az ide látogató vendégeknek. A város híres a nagy múltra visszatekintő borkultúrájáról: Szekszárd az ország egyik legismertebb borvidékének a központja, ami már önmagában ideális turisztikai célponttá teszi.

2. A városban és a környékén élők körében régóta megvolt az igény egy színvonalas strandfürdőre, hiszen így a vizes kikapcsolódás kedvelőinek nem feltétlenül kell más településre látogatni. Ez a vágyuk végül 2012 májusában teljesült, akkor adták át a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőt.

Szekszárd fürdő3. A településen belül könnyen megközelíthető helyen, nagy parkolóval rendelkező fürdőben hat medence és négypályás óriáscsúszda áll a vendégek rendelkezésére. A szabadtéri élményfürdő a nyári strandszezonban üzemel.

4. A strandfürdő elnevezésében a családbarát szó nem véletlenül kapott helyett. Itt a család minden tagja megtalálhatja a számára kedves kikapcsolódási lehetőséget. A legfiatalabb fürdőzőket bébi- és gyermekmedencével, játszótérrel várják, de baba-mama szobákat is kialakítottak az etetéshez, pelenkázáshoz. A nagyobb gyerekek és a kamaszok számára remek időtöltést jelenthet az élménymedence, az ugrómedence és az úszómedence. A csúszdakínálatra sem lehet panasz, hiszen kétféle anakonda csúszda, kamikaze csúszda és fekete lyuk csúszda jelenti a választékot. A szülők, nagyszülők körében pedig az ülőmedence és a pezsgőmedence a legnépszerűbb szolgáltatás.

Szekszárdi élményfürdő5. A jelentős zöldterülettel rendelkező strandon a vizes lehetőségeken túl játszótér, strandkézilabda és strandröplabda pálya is található. A fürdőben nyaranta rendszeresek a programok és időnként éjszakai fürdőzéseket is tartanak.

6. A szekszárdiaknak és a környékén élőknek nagyon adja magát a strandfürdő, mint kikapcsolódási lehetőség. Ugyanakkor akár az ország távolabbi részeiből is érdemes nyaralást szervezni Szekszárdra és a környék által biztosított egyéb lehetőségek mellett megéri felkeresni a város élményfürdőjét is.

Szekszárdi fürdő

A szekszárdi fürdő belépőjegyeinek árait itt találja.

A fürdő nyitvatartási idejéről itt tájékozódhat.




Elérhetőség

7100 Szekszárd, Sport utca 2.

Telefon: +36-20-278-3909

A fürdő weboldalát itt találja, a Facebook oldalukon pedig minden aktualitásról is tájékozódhat.

Hol van Szekszárd, illetve a szekszárdi fürdő? A lenti térképen megnézheti: