• A 2021-es strandszezonban a termálfürdők átlagos jegyára 2655 forintot tett ki a számításaink szerint.

  • Ez 8,5 százalékkal magasabb, mint a tavaly nyári átlagos belépőár.

  • A korábbi években volt már ennél magasabb mértékű átlagár-emelkedés is.

2012 óta minden évben megnézzük az adott szezon átlagos jegyárait. Ehhez összegyűjtjük az összes hazai termálfürdő belépőárait. Ebbe beleérte a legkisebb, néhány medencés fürdőket, a legnagyobb fürdőkomplexumokat és azokat a szállodákat is, ahol külső vendégek is látogathatják a fürdőrészleget.

Ez alapján minden évben kapunk egy átlagos jegyárat. Ez egyébként idén 2655 forintot tett ki. Önmagában persze ez keveset mond, hiszen a legdrágább és a legolcsóbb fürdők jegyárait „összegyúrva” tartalmazza. Annyiból érdekes, hogy ez az átlagár összehasonlítható a korábbi évek átlagaival. Ezt megnézhetik lejjebb görgetve a táblázatunkban.

Arra azért még kitérnénk, hogy a fürdők árlistáin belül melyik árral számoltunk. Ennek kapcsán 2012 óta azt a gyakorlatot követjük, hogy a nyári szezonban érvényes felnőtt, egész napos belépők árait összesítjük. Amennyiben az adott fürdő külön árat szab meg a hétvégi időszakra, akkor azzal kalkulálunk, hiszen nagyon sokan csak a munkaszüneti napokon érnek rá fürdőbe járni. Ugyanakkor a több egységre osztott fürdőknél igyekeztünk a legolcsóbb megoldást választani, azaz például komplex jegy helyett az alap belépő árát néztük.

Ahogy a lentiekből látható, a tavalyi nyár nem hozott jelentős drágulást a 2019-es strandidényhez viszonyítva. A járvány miatti első sokk után örültek a fürdők, hogy egyáltalán nyárra újranyithattak. Az idei szezon kapcsán viszont már 8,5 százalékos átlagár-növekedést kaptunk.

Ebben benne van az elmúlt hónapokban felpörgött infláció. Sok esetben az is, hogy 2020-ban egyes fürdők inkább elhalasztották a tervezett áremelést. Szintén felfelé tolta az átlagot, hogy néhol bővült a szolgáltatási paletta, ami áremelkedést hozott, vagy éppen megnyílt egy teljesen új és nem éppen olcsó fürdő – mint a miskolctapolcai Ellipsum.

Meg kell ugyanakkor említeni azt is, hogy a növekvő átlagár ellenére meglepően sok fürdő nem emelt árat. Néhol két-három éve változatlan jegyárakkal dolgoznak, miközben a fürdőüzemeltetés nem lett olcsóbb, sőt. Érdekes az is, hogy a korábbi évekre visszatekintve volt már ennél nagyobb áremelkedés is, méghozzá 2015 és 2016 között, amikor 8,8 százalékos drágulás történt az átlagár tekintetében. Igaz, ennél jóval mérsékeltebb emelkedésre is akadt példa: 2013 és 2014 között mindössze 1,2 százalékot tett ki a drágulás.

Fürdőbelépők átlagárának alakulása (nyári strandszezon)

Év Átlagár (forint) Változás (%)
2012 1696
2013 1823 +7,5
2014 1845 +1,2
2015 1940 +5,1
2016 2110 +8,8
2017 2204 +4,5
2018 2332 +5,8
2019 2396 +2,7
2020 2448 +2,2
2021 2655 +8,5