A Turizmus Világnapja alkalmából több fürdőben is lesznek programok a hét utolsó napján. Zalakaroson ezen a héten ünneplik meg a termálfürdő 50. születésnapját.
Belépők, bérletek, gyógykezelések: többféle akciót is kínálnak ebben a hónapban a hazai gyógyfürdők. Hajdúszoboszlón humoristákat, Zalakaroson pedig helyi termékeket is láthatunk.
Bükfürdőn és Hévízen is megtartják a Magyar Dal Napját. Agárdon OEP akciót hirdettek, Komáromban pedig éjszakai fürdőzés lesz.
Harkányban szaunaprogramokkal és úszóversennyel, Makón akciós masszázzsal, Szentgotthárdon pedig olcsóbb belépőjegyekkel várják a vendégeket.
A tó vízhozamát féltették az alsópáhoki és a kehidakustányi termálfürdők miatt. Azóta kiderült, hogy ezek nem okoztak gondot, de az előzmények fényében érthető volt a hévízi para.
A lakossági igény meglenne egy élményfürdő építésére, a városvezetés azonban nem véletlenül áll óvatosan a kérdéshez.
Több termálfürdő közvetlen közelében is működik kalandpark. A múlt héten pedig a Hévíz és Keszthely közötti út mellett is nyílt egy ilyen park.
Hétvégére nem csak a jó idő tér vissza, hanem többféle program is lesz a termálfürdőkben. Hévízen Nosztalgia Hétvégét, Zalakaroson pedig strandfoci kupát is tartanak.
Idén olyan sok fürdős program talán még nem is volt, mint amennyi ezen a héten lesz. Több helyen is fürdőfesztivált tartanak.
Rengeteg program lesz ezen a héten az ország különböző részein található termálfürdőkben, illetve a termálos üdülőhelyeken.
Mintegy 70 ezer szavazat érkezett 52 ezer fürdőzőtől Az Év Fürdője közönségszavazáson. A szavazók csaknem 24 százaléka a 16-25 év közötti korosztályból került ki.
Holnaptól kezdődik a nyári tanítási szünet, ezért mostantól a fürdők forgalma is megnő. A következő időszakra a termálfürdők is egyre több programmal készülnek.