• A termálfürdőjükről ismert települések közül tavaly a Google-ben Hajdúszoboszlóra kerestek a legtöbben.

  • Sárvárra, Hévízre, Zalakarosra és Egerszalókra is sokan kerestek.

  • Viszont a Demjén és Gyula iránti érdeklődés ezzel a módszerrel nem vizsgálható pontosan.

A Google Trends szolgáltatás segítségével megnéztük, hogy 2015-ben a hazai netezők milyen termálfürdős településekre kerestek a legtöbbször. A lista egyébként nagy vonalakban hasonló a vendégéjszakák száma alapján összeállított toplistához, (bár ebből még csak 2014-es adatok állnak rendelkezésre) de azért a sorrendben vannak különbségek. A Google egyébként ehhez nem csak pusztán az egyes településnevekre történő kereséseket számolja, hanem minden kapcsolódó keresést is, például a „Hajdúszoboszló hotel” és hasonló kereséseket is.

 

Ahogy a lenti grafikonon is látszik, éves átlagban a legtöbbször Hajdúszoboszló nevét pötyögték be a keresőbe. A további sorrend: Sárvár, Hévíz, Zalakaros és Egerszalók. A grafikon jól mutatja a fürdők iránti érdeklődés szezonalitását is, azaz június elejétől meredeken növekszik a keresések száma, augusztus elején van egy csúcs, majd augusztus 20-a után meredek zuhanás következik, karácsony táján pedig megint van egy kisebb növekedés.

Hajdúszoboszló főleg a nyári időszakban húz el látványosan a többiektől. A Google Trends adatai alapján tavaly csak két alkalommal – februárban és a októberi tanítási szünet idején – tudták csak megelőzni Szoboszlót, méghozzá Sárvárnak sikerült ez a bravúr. Az is szemléletesen látszik, hogy a többi fürdőtelepülés között azért alapvetően szoros a verseny, sokszor hétről hétre változik a sorrend.

Demjén, Gyula: velük bajban voltunk

Két népszerű üdülőhely, Gyula és Demjén népszerűsége nem mérhető pontosan ezzel a módszerrel. Mutatjuk, hogy miért nem.

Gyula esetében nagyon bekavarnak a személynévvel kapcsolatos keresések, Juhász Gyulától kezdve Krúdy Gyulán át Hegedűs Gyuláig. Le lehet ugyan szűkíteni a kereséseket az utazási célú témákra, de mint kiderül, ez a szűrő nem működik jól a Google-ben és például Krúdy Gyulát még így is ide sorolja. Demjén esetében pedig a Demjén Ferenccel és a koncertjeivel kapcsolatos keresések torzítják az eredményt.

Demjén Ferenc