• Újabb részletek tudhatók a gyógyfürdő háromlépcsős fejlesztési programjáról.

  • Az első nagyobb fejlesztés idén megvalósul és a strandfürdőben már májusban is sok újdonság lesz.

Az elmúlt héten közmeghallgatást tartottak Harkányban. A mi szempontunkból ez azért volt érdekes, mert Marosi András, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. igazgatóságának elnöke bemutatta a tervezett fejlesztéseiket. Ezt döntően két állami támogatás teszi lehetővé. A tavalyi év folyamán kapott Harkány 300 millió forint támogatást, majd az év utolsó napjaiban további egymilliárd forintot ítéltek meg nekik.

A Harkányi Gyógyfürdő fejlesztése három ütemből fog állni, ebből jelenleg az első kettőnek van meg a fedezete. Már csak emiatt is az egyes ütemekben megvalósuló fejlesztéseket úgy dolgozták ki, hogy önállóan is értelmesek, használhatók legyenek.

A fürdőfejlesztés teljes költsége eléri a 2,8 milliárd forintot. Ebből az idén megvalósuló első ütem 300 millió forintot, a várhatón jövőre befejeződő második ütem pedig egymilliárd forintot tesz ki. A harmadik, 1,5 milliárd forintba kerülő fejlesztésnek jelenleg még nincs meg a forrása, de remélhetőleg tudnak ehhez is állami támogatást szerezni. Azt Marosi András többször is hangsúlyozta, hogy a 2,8 milliárd forint tervezői becslés, amelynek során a jelenlegi árszínvonallal kalkuláltak. Magyarán sanszos, hogy a majdani tényleges költség ennél magasabb lehet.

Harkány Gyógyfürdő főbejáratAz idén megvalósuló első ütemre már jogerős építési engedélye van a gyógyfürdőnek. Ennek keretében felújítják a kettes épület alsó szintjét. Fedett gyermekvilágot alakítanak ki egy kisebb és egy nagyobb gyerekeknek szánt medencerésszel, pihenőtérrel. Továbbá megvalósul a lapostető felújításának első üteme, ami a vendégek számára nem látványos, de nagy szükség van rá, ugyanis beázik a tető.

A második, egymilliárd forintba kerülő ütem során a 3-as medencét egy hullám alakú tetővel fedik le, ami majd két részre – kültéri, beltéri – osztja a medenceteret. Ez egyébként az a medence, ami régen fedett volt, de műszaki okokból el kellett bontani a tetejét.

Az utolsó, jelenlegi áron 1,5 milliárd forintba kerülő ütemben – többek között – befejezik a lapostető felújítását, vízi kalandparkot alakítanak ki, felújítják az előcsarnokot, az emeleti pihenőket, külső gyermekmedencét építenek.

Mindezek mellett már az idei strandnyitásra – azaz májusra – megvalósítanak jó néhány felújítási, javítási munkálatot a strandfürdőben. Ezek közé tartozik, hogy 3200 négyzetméteren lecserélik a cement járólapokat. Felújítják a lepkemedence és a gyermekmedence közötti részt, ami a strandfürdő legfrekventáltabb területének számít. Részlegesen felújítják a sportmedencét, valamint a körülötte lévő, 30 évvel ezelőtt épített műfüves részt.

Harkány TermálfürdőA szolgáltatók, bérlők egységes arculattal fognak megjelenni. Továbbá parkosítást is terveznek, építenek egy úgynevezett teqball pályát, kicserélik a szemeteseket, a játszótéren új mászóvár létesül, valamint felújításra kerülnek a gyermekmedence játékai.

A közmeghallgatásról a Pátria Televízió felvételt készített, amit itt teljes egészében megtekinthet. A videón látványterveket is mutatnak a fejlesztésekről.