• A Kamilla Gyógyfürdő fedett és strandi résszel egyaránt rendelkezik. A balmazújvárosi létesítményben az idősebb és a fiatalabb korosztály is talál gyógyulási, illetve szórakozási lehetőséget.

  • A termálfürdő szaunakínálatra sem lehet panasz.

Érdekességek és tudnivalók a Kamilla Gyógyfürdőről

1. A Hajdú-Bihar megyében, a Hajdúság és a Hortobágy találkozásánál fekvő Balmazújvárosban 17 ezren élnek. A város Budapesttől 220, Debrecentől 23, Hajdúszoboszlótól pedig csak 21 kilométerre található. Vasúton a Debrecen-Füzesabony vonalon közelíthető meg.

2. Az 1950-es években fúrtak termálkutat a településen a Semsey-kastély parkjában, ahol ezután egy strandfürdőt is nyitottak. Fedett részleg híján azonban korlátozott volt a fürdő fejlődési lehetősége.

3. Egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően, akkori áron 1,2 milliárd forintos beruházás révén 2012 júniusában adták az új termál- és gyógyfürdőt, ami immár egy 3500 négyzetméteres fedett részleget is magában foglalt. A beruházáshoz kapcsolódóan egy új termálkutat is fúrtak. Balmazújvárosban minőségi szálláshely is a vendégek rendelkezésére áll, hiszen a fürdő mellett egy négycsillagos szálloda is üzemel.

4. A Kamilla Gyógyfürdőben nátrium-kloridos, jódos, brómos, fluoros gyógyvíz található. A balmazújvárosi gyógyvíz a vizsgálatok szerint mozgásszervi, reumatikus, nőgyógyászati problémák, gerincbántalmak, valamint műtéti utókezelések esetén ajánlott.

Kamilla Gyógyfürdő

5. Az egész évben nyitva tartó fedett részlegben termál- és gyógymedence, élménymedence, jacuzzi jelenti a választékot. A strandszezonban mindez szabadtéri medencékkel is kiegészül: úszómedencével, gyermekmedencével és strandmedencével. A fürdőhöz kapcsolódik egy úgynevezett Szauna Falu, itt egy akár 100 fő befogadására is alkalmas szaunaház, gőzkabin, bioszauna, tüzes szauna, infraszauna, tepidárium és Kneipp-medencék találhatók.

6. 2012 óta gyógyfürdő minősítéssel is rendelkezik a fürdő. A létesítményben a társadalombiztosítás által támogatott fürdőgyógyászati kezelések (iszappakolás, tangentor, szénsavfürdő, orvosi gyógymasszázs, víz alatti csoportos gyógytorna, súlyfürdő, gyógyúszás) mellett számos wellness kezelés is elérhető.

Kamilla Termálfürdő Balmazújváros

Szubjektív vélemény a Kamilla Gyógyfürdőről

Nagyon jó, színvonalas fürdőről van szó, szerintünk nem fog csalódni az, aki felkeresi a Kamilla Gyógyfürdőt. Külön is említést érdemel a tényleg minden igényt kielégítő szaunarészlegük.

A Balmazújvárosi Termálfürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A Balmazújvárosi Fürdő nyitvatartási idejét itt találja.



Elérhetőség

4060 Balmazújváros, Kastélykert utca 1.

Telefon: +36-52-370-313

További információk a fürdőről

Szállás Balmazújvárosban

Amennyiben szálláslehetőséget keres Balmazújvárosban, akkor érdemes messze elkerülnie a szállásportálokat. Foglaljon inkább közvetlenül a szálláshelyeknél, akár még kedvezőbb árakat is kaphat. A balmazújvárosi szállások listáját megtalálja a város honlapján.

Hol van a Kamilla Gyógyfürdő? A lenti térképen megnézheti: