• Már lehetőségük van a Pest megyei termálstrandoknak is a nyitásra.

  • Az első strandnyitási dátumokat már be is jelentették.

  • A további nyitási időpontokkal folyamatosan frissítjük a cikket.

Vidéken már elvileg május 4-től megnyithatták kapuikat a szabadtéri fürdők. Miután azért még a tavak és folyók vize hűvös, ezért ez elsősorban a vidéki termálstrandok, illetve a fürdőkomplexumok szabadtéri medencéi számára teremtette meg a nyitás lehetőségét.

Május 18-tól nyithatnak a Budapesten és Pest megyében lévő szabadtéri fürdők is. Nyilván ez itt sem azonnali és automatikus nyitást jelent, hiszen időbe telik a fürdők – akár részleges – beüzemelése. Nemrég összefoglaltuk, hogy a budapesti fürdők nyitása kapcsán körülbelül mire lehet számítani. Ebben azért továbbra sincs változás. Frissítés! Azóta már van változás: a budapesti strandnyitásokról ide kattintva olvashat.

A Pest megyei termálstrandok számára kevésbé volt váratlan a nyitás lehetősége, mint a vidékieknek. A többség azért már kalkulált azzal, hogy talán pünkösdre megnyithatnak. A kijárási korlátozás feloldása után pedig egyes fürdők már be is jelentették a nyitás dátumát.

Azt még megemlítjük, hogy Pest megye esetében is érvényesek azok a szigorítások, mint amelyekről korábban írtunk. A „békeidőkhöz” képest korlátozott a strandok befogadóképessége – nagyjából a fele – és a medencékbe is csak annyi ember engedhető be, hogy tartható legyen a 1,5 méteres távolság. A csúszdák üzemelhetnek, de a medencék élményelemei nem. Vidéken a fürdők többsége nem üzemeli még be a gyógyvizes medencéit, de azért akadnak kivételek. Kicsit fura a szabályozásnak ez a része, ezért elképzelhető, hogy Pest megyében is vegyes lesz a gyógymedencékkel kapcsolatos gyakorlat.

Ceglédi fürdő élménymedence

Pest megyei termálstrandok nyitása

Ceglédi Fürdő: már korábban beharangozták, hogy ha lehetőségük lesz rá, akkor pünkösdre megnyitják a szabadtéri fürdőrészt. Tartották a szavukat és május 30-án ki is nyitják a strandot. Az ezzel kapcsolatos további részleteket hamarosan a honlapjukon teszik közzé. Azt már tudni, hogy az úszómedencét, a hullámmedencét, az élmény- és gyermekmedencét fogják megnyitni. A gyógyvizes medence pedig egyelőre nem fog üzemelni.

Leányfalui Termálfürdő: már beharangozták a nyitás várható időpontját, ami május 29. Náluk arról egyelőre nincs további információ, hogy milyen medencék lesznek nyitva.

Ráckeve – Aqua Land Termál és Élményfürdő: a pontos dátumot még nem közölték, de már bejelentették, hogy hamarosan nyitnak.

Frissítés: május 29. óta használható a fürdő strandi része a gyógyvizes ülőmedence kivételével.

Nagykátai Strandfürdő: egyelőre még nincs információ a nyitásról, de amint lesz ezzel kapcsolatos bejelentésük, akkor frissítjük a cikket. Június 12-én nyitnak!

Gödi Termálstrand: hasonló a helyzet a fenti fürdőhöz, azaz még nem tettek közzé a nyitással kapcsolatos információt. Amint lesz erről új infó, akkor frissítjük a cikket.

Frissítés: május 30. óta használható a nagymedence, a meleg vizes medencét és a gyermekmedencét pedig június folyamán nyitják meg.

További strandnyitásokról itt olvashat.