• Több fürdő terveit is felülírta a gyógyvizes medencékre vonatkozó szigorítás.

  • Kiderült azonban, hogy van egy kivétel, aminek révén megoldható a gyógymedencék működtetése.

Tegnap írtunk arról, hogy 5 nap után kénytelenek voltak bezárni a buzsáki Csiszta Fürdőt. A kis fürdőnek ugyanis töltő-ürítő rendszerű gyógyvizes medencéik vannak, amiket a Nemzeti Népegészségügyi Központ friss határozata alapján nem működtethetnek.

Ez a tilalom az ország más fürdőiben is felülírta a terveket. Az Egri Termálfürdő nyitását múlt hét közepén beharangozták, majd végül mégis lefújták az új szabály miatt. Május 9-én nyitott volna a Bogácsi Gyógyfürdő, de náluk is elmaradt egyelőre a nyitás, szintén a töltő-ürítő medencékkel kapcsolatos szabály következtében.

A mezőkövesdi Zsóry fürdő esetében annyi változás történt, hogy a május 15-i nyitást május 26-ra halasztották. A tiszakécskei – egyelőre hétvégén nyitva tartó – Kerekdombi Termálfürdő is bejelentette, hogy két gyógyvizes medencéjük most nem lesz használható, de további 4 medence a vendégek rendelkezésére áll. Túrkevén felmerült egy olyan terv, hogy a bérleteseknek megnyitják a kinti gyógymedencét, de az új szabályt olvasva ezt elvetették. A legfrissebb hír: nem nyit ki most pénteken a debreceni Kerekestelepi Termálfürdő, ugyancsak a gyógymedencés szabály miatt.

A fentiek fényében ezért is volt meglepő számunkra a Bükfürdő Thermal & Spa tegnapi bejelentése. Kiderült, hogy május 29-én – részben – újra nyitnak és a 10 vízforgatós szabadtéri medencéjük mellett 5 gyógyvizes medencét is lehet majd használni.

Megkérdeztük a fürdőt, hogy miként lehetséges a gyógyvizes medencék nyitása. A válaszukból kiderült, hogy a tisztiorvosi útmutatás egyelőre valóban tiltja a töltő-ürítő rendszerű medencék újranyitását, viszont tartalmaz egy kivételt. Ez azt jelenti, hogy a töltő-ürítő gyógyvizes medencékhez is adagolható fertőtlenítőszer, de csak akkor, ha az a gyógyvíz gyógyászati szempontból értékes, biológiailag aktív alkotórészeit bizonyíthatóan nem károsítja.

Márpedig Bükfürdőn még a tavalyi év során laboratóriumi eredménnyel alátámasztották, hogy az alkalmazott fertőtlenítőszer nincs semmilyen káros hatással a bükfürdői gyógyvíz összetételére és ezáltal a gyógyhatására sem.

Magyarán mégiscsak van lehetőség a gyógyvizes medencék működtetésére, de azt fontos hangsúlyozni, hogy a töltő-ürítő medencék esetében a fertőtlenítőszer adagolása előzetes laborvizsgálatokhoz és engedélyhez kötött.

Bükfürdő gyógyfürdő

A Bükfürdő Thermal & Spa a fenti időponttól kezdődően részlegesen megnyitja a Medical Wellness, illetve a fürdőgyógyászati részlegét is, de egyelőre korlátozott számú szolgáltatásokkal. A fürdő strandja egyébként 14 hektáros, azaz a vendégek bőven tartani tudják majd a biztonságos távolságot.