• Véget ért a bellegszencsei termálfürdő vesszőfutása.

  • Engedélyt kaptak a termálvíz hasznosítására és rendeződött a víz elvezetésének kérdése is, így újra megnyithatott a különleges vizéről ismert fürdő.

Tavaly nyáron bejárta a magyarországi sajtót is az a hír, hogy a szlovák hatóságok túlzottan radioaktívnak találták a bellegszencsei termálfürdő vizét. Szintén problémásnak vélték azt is, hogy a közeli patakba engedik a fürdő használt vizét.

Akkor is furcsálltuk ezt az ügyet, hiszen némi radioaktivitás teljesen természetes a termálvizeknél, sőt sok esetben ez is hozzájárul a kedvező egészségi hatásához. Tiltakozott a fürdő, a vendégek és a helyi vendéglátósok is. Végül nekik lett igazuk, mert kiderült, hogy vaklárma történt, nincs gond a termálfürdő vizével.

Tavaly ősszel tíz évre szóló engedélyt kaptak a termálkút használatára, január végén pedig rendeződött a termálvíz elvezetésének a kérdése is. Időközben enyhült a szlovák fürdőkre vonatkozó korlátozás, így múlt pénteken újra megnyithatták a fürdőt.

Bellegszencse termálfürdő Szlovákia

A Komáromtól 50 kilométerre, az Érsekújvári járásban található Bellegszencsén az 1970-es években nyitották meg a fürdőt, ami a pandémia előtt külföldről is sok látogatót vonzott. A víz összetételét a Holt-tengeréhez hasonlítják. Az itteni fürdőkúrákat felső légúti betegségek, mozgásszervi problémák, gerincbántalmak esetén javasolják, de a víz gyorsítja a csonttöréseket követő felépülést is.

További szlovákiai termálfürdőkről olvashat ide kattintva.