• Szeretjük a kénes vizű gyógyfürdőket és azon belül is van két kedvencünk.

  • A két fürdő több mint 300 kilométerre található egymástól és mindkettő nagyon szerethető, hangulatos fürdő – legalábbis szerintünk.

A domináns kémiai összetételük alapján a hazai gyógyvizek több csoportba sorolhatók. Ezek közé tartoznak a kénes vizek, ezeknek a literenkénti kéntartalma meghaladja az 1 milligrammot.

A kén a fürdőzés során a bőrön keresztül, valamint belélegezve is be tud jutni a szervezetbe. Számos kedvező tulajdonsága van, ezek közé tartozik, hogy kiemelkedő a gyulladáscsökkentő hatása, de csökkenti a vérnyomást, élénkíti a légzést, javítja az anyagcserét és segít megszüntetni, vagy éppen megelőzni a szellemi és a fizikai fáradtságot.

Valamint sokak számára a kénes vizű gyógyfürdők körül terjengő szag az igazi „gyógyfürdő illat”. Vannak, akik nem szeretik, viszont szerintünk ez igenis illat és kellemes emlékeket idéz fel, ahogy a fürdőhöz közeledve megcsapja az ember orrát.

Számos kénes vizű gyógyfürdő található az országban, de ha mégis ki kellene emelni a két kedvencünket, akkor egyrészt a mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdőt mondanánk, másrészt az onnan több mint 300 kilométerre lévő Zalakarosi Fürdőt. Alapvetően nagyon eltérő jellegű és történetű fürdőkről van szó, de mégis mindkettő nagyon hangulatos és jó ár-érték arányú szolgáltatást nyújt.

Mindkettőben kénes gyógyvíz található, de ezeknek az összetétele nagyon eltérő. A mezőkövesdi fürdőben van az ország legmagasabb szulfidion tartalmú (15,5 mg/liter) gyógyvize. A zalakarosi gyógyvíz szulfidion-tartalma ennél jóval alacsonyabb (2,9 mg/liter), viszont kifejezetten magas a víz jód– és brómtartalma is. Márpedig ritka, hogy egy gyógyvízben ezek az összetevők egyszerre domináljanak.

Gyógyhelyek Magyarországon ZalakarosZalakaros gyógykert gyógymedence

Mindkét fürdő sokat fejlődött az elmúlt években. A Zalakarosi Fürdőben legutóbb az úgynevezett gyógycentrumot újították fel, valamint kialakítottak egy új szaunarészleget. A Zsóry esetében az elmúlt évek két legjelentősebb fejlesztésének a fedett élményfürdő és uszoda átadása, továbbá az új szabadtéri csúszdapark számít.

Zsóry gyógyvizes medencékZsóry strandfürdő