-
A fürdő átáll a szezonon kívüli működésre, változik a medencekínálat és a nyitvatartási idő is.
-
Nem tervezik a fürdő bezárást.
Hétfőtől, azaz szeptember 19-től az Egri Termálfürdő átáll a szezonon kívüli üzemrendre. Ez azt jelenti, hogy ekkortól kezdve egyes medencék már nem állnak majd a vendégek rendelkezésére.
A szezonon kívüli pihenőbe kezdenek a csúszdák, a gyermek élménymedence, a félköríves termálmedence, a versenymedence és a babamedence. A fürdőház és a többi szabadtéri medence ugyanakkor ezt követően is használható.
Fontos még tudni, hogy hétfőtől módosul a termálfürdő nyitvatartási ideje is, 9 és 18 óra között tartanak nyitva. Szintén ekkortól kezdve már csak az Érsekkerti bejárat használható, a Petőfi téri pénztárt bezárják. Egyébként most szombaton még éjszakai fürdőzés is lesz a termálfürdőben. Erről itt írtunk.
A fürdő nevét mostanában annak kapcsán is lehetett hallani, hogy sok más egri intézmény mellett a polgármester időlegesen bezáratta volna. A város közgyűléséhez benyújtott előterjesztés szerint október elsejétől lett volna zárva – a Bitskey uszodával együtt – egészen jövő év március 31-ig. Viszont az egri közgyűlés az előterjesztést leszavazta, így a fürdő továbbra is üzemel.
A termálfürdőt működtető társaság ügyvezetője is úgy nyilatkozott a tervezet kapcsán, hogy nem tartja indokoltnak a zárást. Elmondása szerint ugyanis mind az áramra, mind az gázra vonatkozóan a jövő év végéig fixáras szerződésekkel rendelkeznek. Nyilván keresik a spórolási lehetőségeket, de ettől még működhet a fürdő.
Gyula polgármestere egyébként a napokban jelentette be, hogy náluk a Várfürdő, a vár és az Almásy-kastély is működni fog a következő hónapokban. Ennek köszönhetően a gyulai szálláshelyek többsége átmeneti bezárással sem számol a téli időszakra vonatkozóan. A gyulai helyzetről itt olvashat bővebben.