-
A minősített gyógyvizek, illetve a gyógyfürdők száma terén a Dunántúlon belül három megye emelkedik ki.
-
Közös pontjuk, hogy kiváló gyógyvízzel rendelkeznek és széles a választék a kisebb fürdőktől kezdve a nagyobb komplexumokig bezárólag.
Gyakran hallhatjuk, hogy Magyarországon bárhol lefúrhatunk a föld alá, ott gyógyvizet találunk. Nos a valóság azért nem ennyire rózsás. Vannak az országnak olyan részei, ahol gazdagabb és a felszínhez közelebbi termálvízbázisok találhatók. Az ország egy jelentős területén azonban ez vagy nem adott, vagy nagyon mélyen, illetve csak esetlegesen lehetne találni termálvizet.
Nagy vonalakban a Dunától keletre eső megyék, azon belül is az alföldi területek vannak ebből a szempontból jobb helyzetben. A Dunántúlon viszont már több olyan terület is akad, ahol kevésbé kecsegtetne sikerrel egy termálkút fúrása, így ezeken a helyeken jóval kevesebb is a meleg vizes fürdő. Elég csak Veszprém megyére gondolni.
Ráadásul a termálvíz megléte egy dolog. Ezen belül az jelenti az igazi minőségi ugrást, ha az adott víznek igazolták a gyógyhatását is. Amennyiben megnézzük a hazai megyék rangsorát a minősített gyógyvizek darabszáma alapján, akkor látható, hogy a keleti országrész megyéi uralják a lista élmezőnyét.
A Dunántúlon található megyék sorából a gyógyvizek, valamint a gyógyfürdők száma alapján három megye emelkedik ki. Ami érdekes, hogy mindhárom megye kifejezetten jó minőségű gyógyvizekkel rendelkezik. Ráadásul a nagyobb fürdőkomplexumoktól kezdve a kisebbekig bezárólag rendkívül széles a választék. Így igény, illetve anyagi lehetőség alapján mindenki találhat a számára kedves gyógyfürdőt, vagy gyógyvizes fürdőt (a kettő nem feltétlenül ugyanaz).
Amennyiben kíváncsi, hogy mely megyékről van szó, akkor itt, továbbá itt, valamint itt talál meg róluk minden információt.
Az egyik dunántúli megyéből adunk még két további tippet, ezek ugyanis sem gyógyfürdő, sem gyógyvíz címmel nem rendelkeznek, viszont a termálvizük kedvező hatására mégis sokan esküsznek. Erről a két termálfürdőről itt olvashat bővebben.
Illusztráció: a Bükfürdő Thermal & Spa egyik szabadtéri medencéje