• Mindkét fürdőnek van már múltja és ismertek is, de talán elsőre nem ezek ugranak be, ha Zala megye nevét említjük.

  • Pedig mindkettő rendelkezik gyógyvízzel, gyógyfürdő titulussal, valamint gyógyhelynek számítanak és mindkettő jó választás lehet a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

Zala megye egész évben nagyon jó úti célnak számít a termálfürdők kedvelői számára. A megyében szinte egymást érik a jobbnál jobb fürdők és nagyon szép dimbes-dombos, erdős vidékről van szó. Akik szeretik a nyugodt és szép környezetet, azoknak egynapos kirándulás, vagy hosszabb üdülés esetén is bátran ajánlhatóak a megye üdülőhelyei.

A fürdőkedvelők számára most nem azt a két fürdőhelyet ajánlanánk, ami Zaláról valószínűleg mindenkinek elsőre eszébe jut (Hévíz és Zalakaros), hanem két kisebb, de azért messze nem fapados fürdőt. Annyira nem patinásak, mint a megye két vezető meleg vizes üdülőhelye, de ettől függetlenül nagyon szerethetőek és nem véletlen, hogy sok visszatérő vendéget vonzanak.

A két zalai fürdőtipp közül az egyik a megye nyugati részén, a szlovén határ közelében fekvő Lenti. A másik a Hévíztől északnyugatra 15 kilométerre található Kehidakustány.

Sok hazai termálfürdő kapcsán szoktuk emlegetni az 1950-es, 60-as években zajló olajkutatásokat. Nos, bár egykor ez a környék amolyan hazai olajvidék volt, de Kehidakustány és Lenti esetében momentán pont nem félresikerült olajkutatásnak köszönhető a termálvíz felfedezése.

Kehidán egy vízmű miatt fúrtak artézi kutat, így bukkantak az értékes termálvízre. Lentiben pedig egy lengyárat akartak építeni, ami miatt célirányosan kerestek és találtak termálvizet, ám a gyár végül nem épült meg, viszont a kút megmaradt. Ez utóbbit hasznosították az 1978-ban megnyitott fürdőnél.

Mind a kehidakustányi Kehida Termál, mind a Lenti Termálfürdő alkalmas arra, hogy akár többgenerációs családok is együtt keressék fel. Azaz mindkét fürdőben adottak a gyógyvizes medencék, de élménymedencék, gyerekmedencék is a vendégek rendelkezésére állnak. Ráadásul egész évben. Szintén párhuzam, hogy a Lentiben és a Kehidán található fürdő is rendelkezik a „mesterhármassal”, azaz minősített gyógyvízzel, gyógyfürdő titulussal, valamint megszerezték a gyógyhely minősítést is.

Kehidakustány termálvízA kehidakustányi gyógyvízről nemrég írtunk. A kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, kénes gyógyvíz összetétele hasonlít a Hévízen feltörő vízhez, bár azzal ellentétben radont nem tartalmaz. Mozgásszervi, idegrendszeri, nőgyógyászati, bőrgyógyászati problémák kezelésére és megelőzésére is alkalmas. Valamint belsőleg, ivókúra formájában jó hatású egyes emésztőrendszeri problémákra.

A Kehida Termálban aszerint vásárolhatunk belépőt, hogy milyen szolgáltatásokat szeretnénk igénybe venni. Van zöld, fehér és piros zóna. A zöld zónába szóló jegy a legolcsóbb, ez az élményfürdőbe és a szabadtéri fürdőrészbe biztosít belépést. A fehér zóna ezen felül a gyógyfürdőbe, a piros zóna pedig mindezeken felül még a szaunavilágba is érvényes.

Nem akarjuk rontani a Kehida Termál üzletét, de egész jó választás lehet akár egy szimpla zöld zónás belépő is (felnőtteknek 2900, nyugdíjasoknak 2450 forint egy napijegy). Még azoknak is jó lehet a zöld zónás jegy, akik a gyógyvíz miatt keresik fel a fürdőt, ugyanis a strandi részen egész évben működik egy gyógyvizes ülőmedence és egy gyógyvizes úszómedence is.

Kehida Termál strandmedenceLentiben nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz vár ránk. Ahogy egyszer a volt budapesti fürdőigazgató találóan megfogalmazta: olajos-selymes a lenti gyógyvíz. Mozgásszervi problémák, ízületeket érintő gyulladásos és kopásos megbetegedések kezelésére alkalmas a víz.

Sőt, a fürdőben a gyógyvízen kívül, sétálgatva is kúrálhatjuk magunkat a Szent György Energiaparkban, ahol jótékony hatású energiavonalak találkoznak. A fürdő szezonon kívüli kínálatát jelentősen kibővítette a néhány évvel ezelőtt átadott fedett élményfürdő, ahol csúszdák, a legkülönfélébb élményelemekkel felszerelt medencék, valamint jacuzzi biztosítja a kikapcsolódási lehetőséget.

Lenti fürdő gyógyvizes medenceIgazából pont a fedett élményfürdő miatt azt mondanánk, hogy itt már érdemes lehet a drágábbik jegyet választani. Azaz a termálfürdő alapbelépőt az élményfürdő jeggyel kombinálni. Ennek az ára a kiemelt időszakokon kívül felnőtteknek 3600 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 2900 forint.

Lenti élményfürdőÖsszességében sem Lentivel, sem a tőle 65 kilométerre lévő Kehidakustánnyal nem foghatunk mellé. Mindkét településen bőven találhatunk szálláshelyeket is, ha esetleg több napra maradnánk.