-
Előrelátó módon érdemes olyan településre tervezni a balatoni nyaralást, ahol van egy termálfürdő is a közelben.
-
Sajnos nincs nagy választék, pláne, ha valaki nem autóval megy üdülni.
Az biztos, hogy a Balatonnál lenne igény termálfürdőkre, fedett fürdőkre a nyári főszezonban. Hűvös, esős időben ugyanis nagyon adja magát, hogy a tó helyett ezeket választhassák a nyaralóvendégek. Azonban nem véletlen, hogy a Balaton környékén nem érik egymást a termálfürdők, ugyanis geológiai okokból a tó körüli terület döntő részén nem található termálvíz.
Ahogy egy korábbi cikkünkben idéztünk is egy geológust: egyedül a Balaton délnyugati medencéjénél van egy jól körülhatárolható terület, ahol esetleg lehet találni termálvizet. Azonban a tó többi része és a közvetlen parti terület – a Fonyód és Balatonmáriafürdő közötti rész kivételével – termálvízfeltárási szempontból reménytelennek számít.
A Balaton tágabb vonzáskörzetében azért találni termálfürdőket, s ezeket egy a cikkünkben össze is gyűjtöttük. Hamarosan pedig épül egy élményfürdő Szántódon. Viszont most ezen belül is azokat a településeket vesszük sorra, ahol helyben, vagy legalábbis nagyon közel a balatoni üdülőhelyhez találhatunk termálfürdőt. Ez azért érdekes, mert aki a Balatonhoz megy pihenni, az nem feltétlenül arra vágyik, hogy még napi kétszer 40-50 kilométereket autózzon a legközelebbi fedett fürdőig. Azokról nem is beszélve, akik autó nélkül nyaralnak a tónál.
Lelőjük a poént: nagyon sok települést nem tudunk felsorolni ebben a cikkben.
Itt a legegyszerűbb a helyzet, hiszen helyben, a városban működik a Galerius Fürdő. Összesen hat medence található a fürdőben: két termálvizes, egy gyerekmedence, tanmedence, pezsgőfürdő, csúszdás élménymedence. Azt meg kell jegyezni, hogy a termálvíz nem Siófokon tör fel, hanem Nagyberényből hozatják teherautóval.
Arra azért számítson mindenki, hogy egy esős nyári napon nem egymagában fog üldögélni a Galerius Fürdőben, magyarán időnként nagyon sok vendéget vonz a fürdő. Emiatt elképzelhető, hogy várni kell a bejáratnál és a fürdőben is sokan lesznek.
Nem ezen a két településen, de a közelükben van egy termálfürdő, a buzsáki Csiszta Fürdő. Ahogy a lenti képen láthatják, még Fonyód központjától mérve is csak 6,5 kilométer a termálfürdő, az eljutás mégsem egyszerű. Tömegközlekedés nincs Fonyód és a fürdő között (Buzsákra ugyan van napi három közvetlen buszjárat, de ezek nem ejtik útba a fürdőt). Autóval egy földúton azért megközelíthető a fürdő, viszont aki ragaszkodik az aszfaltozott úthoz, annak egy 20 kilométeres kitérőt kell tennie.
Javítani fogja Csiszta Fürdő elérhetőségét a hamarosan megépülő kerékpárút. Ennél is jobb hír, hogy – elvileg – felújítják a balatonfenyvesi kisvasút csisztapusztai leágazását. Így sok év szünet után újra kisvasúttal lehetne menni Balatonfenyvestől egészen a Csiszta Fürdőhöz. A kisvasutazás pedig már önmagában is érdekes szabadidős tevékenység lehet, nem pusztán egy vészforgatókönyv esős időre.
Termálfürdőzési szempontból talán a Keszthelyen üdülők lehetnek a legjobb helyzetben, hiszen Hévíz nagyon közel van. Esős időben is használhatók a Tófürdő fedett részei, de igazából olyan időszakokban nagyon jó átugrani Keszthelyről Hévízre, amikor ugyan napos idő van, de a Balaton nagyon lehűlt.
Autóval csak negyedóra Keszthelyről Hévíz, de érdemes megfontolni a tömegközlekedést, ugyanis sűrűn járnak a buszok a két település között. Mindkét irányban napi több mint 100 buszjárat közlekedik ezen a távon, járattól függően a menetidő 15-20 perc, 250 forint a teljes árú jegy. Mi ezt választanánk, környezettudatosabb is, mint autózni és parkolóhelyet sem kell vadászgatni Hévízen.