• A társadalombiztosítás 2019-ben 540 millió forintot fizetett ki ennek a támogatására, amit a betegek közel ugyanennyivel egészítettek ki.

  • Nem véletlen, hogy a gyógyvizes medencefürdőt vették a legtöbben igénybe.

A társadalombiztosítás, egészen pontosan a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (rövidítve NEAK) számos fürdőgyógyászati kezeléshez nyújt támogatást. Ezek közé tartozik a gyógyvizes medencefürdő, a gyógyvizes kádfürdő, a gyógymasszázs, az iszappakolás, a vízsugármasszázs, a víz alatti csoportos gyógytorna, a súlyfürdő, a szénsavfürdő, a szén-dioxidos gyógygázfürdő és a 18 év alattiak csoportos gyógyúszása.

Ebből a felsorolásból a NEAK 2019-es adatai alapján magasan a gyógyvizes medencefürdő bizonyult a legnépszerűbbnek. A legtöbben ezt a szolgáltatást vették igénybe és ebből következően erre fizette ki a NEAK a legnagyobb támogatást is.

A gyógyvizes medencefürdő népszerűsége nem véletlen, hiszen egy gyógyfürdő belépőt takar. Sokan vannak, akik csak ennek a felíratását kérik a szakorvostól. Illetve amikor a doktor felírja a kezeléseket, akkor az esetek döntő többségében ennek része a fürdőbelépő is.

Szám szerint ez azt jelenti, hogy a normatív, a közgyógy és az üzemi baleseti ellátásokat összeadva tavaly 1,6 millió medencefürdő belépőt használtak fel a lakosok. Ez nem 1,6 millió személyt jelent, hiszen egy évben két 4 kezelés x 15 alkalmas kúra írható fel (ami időnként 20 alkalomra nőhet). Bár azért messze nem mindenki szokta kihasználni ezt az évi 30 alkalmat.

A termálfürdőknek egyébként ez nem nagy üzlet. Egy országos hatókörű gyógyfürdő mindössze 274 forintot kap a tb-s belépős betegek után, a körzeti és a helyi gyógyfürdők pedig még ennyit sem. S ugyan a beutaltaktól önrész címén még kérnek némi befizetést, de ez az adott vendégkör árérzékenysége miatt csak egy meglehetősen nyomott árat jelent.

Jól mutatja ezt, hogy az elmúlt évben a NEAK összességében 540 millió forintnyi támogatást nyújtott a gyógyvizes medencefürdőkhöz. A beutaltak befizetett önrésze pedig 518 millió forintot tett ki. Ezért is van az, hogy egyes fürdők korlátozzák a tb-s belépővel rendelkező vendégek által használható medencék körét. Vagy éppen csak limitált ideig biztosítják a benntartózkodást. S ilyenkor felárért használhatják a tb-s betegek az összes medencét, vagy extra díjért maradhatnak egész nap a fürdőben.

Cserkeszőlő strandfürdő

Mennyibe kerül egy tb-s medencefürdő belépő?

Jöjjön néhány konkrét példa. A cserkeszőlői fürdőben 500 forint, de amennyiben valaki csak ezt venné önmagában igénybe és más fürdőkezelést nem, akkor 1000 forintot kell fizetnie. Az Igali Gyógyfürdőben a támogatott medencefürdő belépő ára 600 forint. A sárvári fürdőben alapesetben 1000 forint, a nyári tanítási szünet ideje alatt 1100 forint, hétvégén pedig 1500 forint.

Budapesten a Palatinus Gyógyfürdőben 1400 forint és a fővárosi fürdők közül egyedüliként itt egész nap maradhatnak a tb belépős vendégek. A Zalakarosi Fürdőben a neak-os belépő a főszezonban 1300 forintba, azon kívül 900 forintba kerül.