• Akad néhány olyan gyógyfürdő az országban, ahol nincs gyógyvíz.

  • Sőt, még termálvízzel sem rendelkeznek.

  • Elmagyarázzuk, hogy ez miként lehetséges.

Amennyiben megnézzük a magyarországi gyógyfürdők és a magyarországi gyógyvizek listáját, akkor láthatjuk, hogy ez a két halmaz nem teljes egészében fedi egymás. Azaz akadnak olyan, gyógyvízzel rendelkező fürdők, amelyek hivatalosan nem számítanak gyógyfürdőnek. Illetve egyes gyógyfürdőknek nincs gyógyvizük.

Erre a magyarázat az, hogy a gyógyfürdő és a gyógyvíz cím két, egymástól független hatósági eljárás során szerezhető meg. Számos termálfürdő vize rendelkezik ugyan gyógyvíz minősítéssel, viszont a gyógyfürdő titulust már nem szerezték meg. Az esetek döntő többségében arról van szó, hogy gyógyászati szolgáltatásokat nem biztosítanak, így nem kaphatnak gyógyfürdő titulust.

Sok példát lehetne erre mondani, csak kiragadva egyet említünk. Nemrég írtunk arról, hogy a tóalmási Szent András Gyógyvizes Strand idén felújítás miatt nem nyit ki. Náluk sem véletlen ez az elnevezés, ugyanis nincs jogosultságuk a gyógyfürdő cím használatára, viszont gyógyvízzel azért rendelkeznek, amit jeleztek is a nevükben. Egyébként abból ítélve, hogy a felújítás során gyógyászati helyiségeket is ki fognak alakítani, ez a helyzet az újranyitást követően változhat.

Talán érdekesebb az, hogy gyógyvíz megléte nélkül miként lehet egy fürdő gyógyfürdő? Nem kell hozzá gyógyvíz? A rövid válasz erre az, hogy nem kell. Még csak termálvíz sem kell.

A kicsit hosszabb magyarázathoz érdemes megnézni, hogy a jelenleg hatályos rendeletben miként írják le a gyógyfürdő fogalmát. Ez alapján az lehet gyógyfürdő, ahol gyógyvíz, gyógyiszap, vagy egyéb természetes gyógytényező található és ezekkel fürdőkezeléseket végeznek. Ilyen természetes gyógytényező lehet például a szén-dioxid fürdő, más néven mofetta.

Ezzel azonban nem ér véget a felsorolás, ugyanis a rendelet alapján gyógyfürdő lehet az is, ahol ásványvíz, vagy melegített közműhálózati víz felhasználásával végzett hidroterápiás kezelések mellett, egyéb fizikai gyógymódok alkalmazásával, teljes körű fizioterápiás ellátást nyújtanak.

Érdemes azt is tudni, hogy a gyógyfürdő cím megadása nem automatikus, azt kérelmezni kell és egy hatósági eljárás keretében adják ki a névhasználati engedélyt. Jelenleg egyébként erre Budapest Főváros Kormányhivatala jogosult, országos hatáskörrel.

Hol vannak olyan gyógyfürdők, ahol nincs gyógyvíz?

Balatonfüredi Állami Szívkórház. A tóparti kórházhoz egy gyógyfürdőrészleg is kapcsolódik, immár 1933 óta rendelkeznek ezzel a minősítéssel. Nincs gyógyvizük, nincs termálvizük, viszont szénsavas forrásvízzel rendelkeznek és ennek segítségével különféle kardiológiai rehabilitációs kezeléseket végeznek.

Mátraderecskei Széndioxid Gyógygázfürdő. Hivatalosan ez is gyógyfürdő, de itt nem a víz, hanem a föld alól feltörő gáz adja a természetes gyógytényezőt. Egyébként Mátraderecskén a hivatalos nyilvántartás szerint van egy gyógyvíz minősítésű termálvizes kút is. A kút azonban tönkrement, ezért 2015 óta nem működik a Kincses Fürdő, ahol ez a gyógyvíz elérhető volt.

Miskolctapolcai Barlangfürdő. A patinás fürdő szintén rendelkezik gyógyfürdő címmel, de a vizük nem számít gyógyvíznek. Azonban a Barlangfürdő Aquaterápia részlegükön számos fürdőgyógyászati kezeléssel várják a vendégeket.

Pécsen a Hullámfürdő gyógyfürdő címmel is rendelkezik, pedig nincs gyógyvizük. Ennek a magyarázata, hogy az „Aktív Hullám” nevű részlegükön belül számos fürdőgyógyászati kezelést biztosítanak.

Szintén gyógyfürdőnek számít a pécsváradi Baráthegyi Gyógyház. Itt megint csak az a helyzet, hogy nincs ugyan gyógyvizük, de többféle kezelést is biztosítanak a vendégek számára.

Itt olvashat egy friss tanulmányról, ami a gyógyvizek és a légzőszervi betegségek kapcsolatáról szól.