A víz, az ivókúra és a napfény egyszerre hathat kedvezően a csontsűrűségre. A csontritkulásban szenvedőknek érdemes a késő tavaszi és a kora őszi időszak között felkeresni a gyógyfürdőket.

A csontritkulás megelőzésében és kezelésében fontos szerepe lehet a hazai gyógyfürdőknek. A vízben lévő ásványi anyagok fürdés közben a bőrön keresztül felszívódva, illetve ivókúra formájában is segíthetnek a csontok állapotának javításában. A vizsgálatok szerint a csontritkulás kezelésére és megelőzésére alkalmas a vize – a teljesség igénye nélkül – a bükfürdői, a gyopárosfürdői, a harkányi és a kehidai gyógyfürdőknek.

Azoknak, akik ilyen problémával küszködnek, érdemes lehet a májustól szeptember végéig tartó időszakra időzíteni az üdülésüket, és napsütéses időben a kültéri medencékben mértékkel ugyan, de napozniuk. A legújabb kutatások ugyanis kapcsolatot találtak a szervezet D-vitamin-szintje és a csontritkulás kialakulása között. Márpedig a megfelelő D-vitamin szint ebben az időszakban, napozással könnyedén fenntartható.

A D-vitamin fontosságát jól mutatja, hogy nélkülözhetetlen a kalcium megfelelő felszívódásához. Egy felmérésben például arra jutottak, hogy az Egyenlítőtől észak felé haladva minden 10. szélességi fok 0,8 százalékkal növeli a nők medencecsonttörésének a kockázatát. Ez persze összefügg a gazdasági fejlettséggel is, ugyanis minél inkább jómódú egy ország, a lakosai annál kevesebbet tartózkodnak a szabadban. Márpedig a kalcium az aktivizálódott D-vitamin hatására szívódik fel. Amennyiben alacsony a szervezet D-vitamin-szintje, az elfogyasztott kalciumnak mindössze a 10-15 százaléka képes felszívódni. Azokban az esetekben, amikor a szervezet nem képes magát külső forrásból kalciummal ellátni, a mellékpajzsmirigy parathormonja a csontokból kezdi kivonni a számára szükséges kalciumot.

naptejEnnek a felismerésének köszönhető, hogy sok, kifejezetten a csontritkulás megelőzésére szánt kalcium-készítményben már van D-vitamin is. Azonban általában ezekben a D-vitamin dózis meglehetősen alacsony, így érdemes a jó időt kihasználni és mértékletes napozással is növelni a szervezet D-vitamin szintjét.