• Július végén minden napra jutott valamilyen műsor, vagy koncert a hajdúszoboszlói Hungarospában.

  • Bemutatjuk, hogy milyen volt a fürdő születésnapi hete.

Hajdúszoboszlón 1925 őszén találtak termálvizet. Kezdetben a helyi lakosok tapasztalatai, majd az elvégzett vegyelemzések is igazolták, hogy gyógyhatása van a föld alól feltörő víznek. Ezen felbuzdulva fürdőépítésbe kezdett a város és 1927. július 26-án megnyitotta kapuit a fürdő. Ez eleinte még egy egyszerűbb kialakítású fövenyfürdő volt, de egy évvel később már az első medencéket is átadták.

A fürdő megnyitásának 90. évfordulóját nagyszabású születésnapi programsorozattal ünnepelte a Hungarospa fürdőkomplexum. A programok július 22-én kezdődtek és egészen július 30-ig tartottak.

Hungarospa fürdő rendezvényekAz első rendezvény egy szépségverseny volt, ahol sztárvendégként Feke Pál is fellépett. Szintén a születésnapi hét nyitónapján adott koncertet a fürdő nagyszínpadán a Honeybeast együttes, az este pedig tűzijátékkal zárult.

Hungarospa fürdő HoneybeastJúlius 23-án, azaz vasárnap a Copacabana Brazil Show táncosai varázsoltak karneváli hangulatot a fürdőbe.

Hétfőn a Debreceni Népi Együttes tette tiszteletét a fürdőben. A népi hagyományokat felelevenítő műsor is rengeteg érdeklődőt vonzott.

Kedden igazi cirkuszi forgatag költözött a Hungarospa medencéi közé. Gólyalábas artisták, zsonglőr, tűznyelő és bűvész szórakoztatta a fürdőzőket.

Hungarospa fürdő cirkuszJúlius 26-án, a nyitás 90. évfordulóján a Debreceni Állat- és Növénykert jóvoltából kisállat simogatóval indult a nap a Vízipók Meseszínpadnál. A gyerekek szórakozásáról egy lufikészítő bohóc is gondoskodott.

Ezen a napon elsőként a fürdővendégek „adták a műsort” a színpadon, hiszen lángosevő, palacsintaevő és fagyievő versenyen mérethették meg magukat. A legjobbak között összesen 10 darab születésnapi torta talált gazdára.

Hungarospa fürdő evőversenyA nap folyamán a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület tagjai, valamint a debreceni Kerekerdő élménypark bohócai is felléptek a fürdőben.

Csütörtökön Kongashow és két DJ biztosította a jó hangulatot. A földesi Madársulinak köszönhetően pedig nagy sikert arató madárbemutatót is tartottak egy sólyommal és egy cuki törpekuvikkal.

Pénteken Nádaski Attila, a „Miskolci Elvis” adott koncertet, amivel felidézte az 50-es és 60-as évek hangulatát. Ezen a napon tartották a strandok éjszakáját is, amit éjfélig tartó zenés fürdőzéssel ünnepeltek a Hungarospában.

A programsorozat utolsó napjain sztárvendégek érkeztek a fürdőbe. Szombat délután Kocsis Tibor, vasárnap Koroknai Árpi adott koncertet. Zárásként pedig a fürdő egyik törzsfellépőjének számító Kenguru Tánc- és Sportegyesület tagjai tartottak látványos bemutatót.

Hungarospa fürdő Kocsis Tibi