• Idén nyáron lesz az 55. évfordulója az Igali Termálfürdő megnyitásának.

  • Az akkori első látogatók valószínűleg rá sem ismernének a mai fürdőre.

Igal egy 1300 lakosú település Somogy megyében. Viszonylag közel van a Balatonhoz, hiszen Szántódtól 40 kilométerre található, s a megyeszékhely sincs messze, ugyanis Kaposvártól 24 kilométerre északra fekszik. Igal fő vonzerejét a termálfürdő jelenti, ami egy sikertelen olajkutatási projektnek köszönheti a létét. A folyékony arany helyett talált termálvízre épülve 1962. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a fürdő, azaz idén lesz 55 éves.

Az igali termálfürdő az évek során szépen fejlődött, a kezdeti két medence mellé még a 60-as években továbbiak (úszómedence, gyermekmedence) épültek. Kulcsfontosságú volt, hogy előrelátó módon még a 60-as évek végén újabb területeket vásároltak a fürdő számára, ami kellő helyet biztosított a későbbi fejlesztésekhez.

Az időközben gyógyvíz minősítést, illetve gyógyfürdő címet szerzett létesítmény 2003-ban fedett részleggel bővült, 2008-ban esztétikus tetőt emeltek a kültéri gyógyvizes ikermedencék fölé. Legutóbb 2012-ben valósult meg egy jelentős beruházás, aminek révén egy új épületszárnnyal, azon belül kiúszós élménymedencével, gyermekmedencével, külső gyógyvizes medencével bővült a fürdő. Sőt, szaunavilágot alakítottak ki, de az öltözők kapacitását is bővítették.

A régi képeket gyűjtő Fortepanon nincsenek fotók az Igali Termálfürdő első évtizedeiből. Még a fürdő létesítése előtti időkből, egészen pontosan 1950-ből találni a lenti fotót.

Igal 1950-benKorabeli képeslapok révén viszont felidézhető, hogy a 60-as években hogyan nézett ki a fürdő:

Igali Strandfürdő

Igali fürdő a 60-as évekbenIgali fürdő a 60-as évekbenLátnivalók a 70-es években:

Igali látnivalók 60-as évekManapság pedig már ez fogadja a fürdőbe érkezőket:

Igali GyógyfürdőIgali TermálfürdőIgali Termálfürdő gyógyvizes medenceRégebbi videók közül egy tíz évvel ezelőttit találni. Akkor még nem volt meg az élményfürdős új épületszárny, illetve a kültéri gyógymedence sem rendelkezett tetővel.


A fürdőről készült friss videókért Gellért Attila YouTube csatornáját érdemes felkeresni. A lenti felvételek például tavaly nyáron készültek: