• Az egyik településen 1947-ben, a másikon 1957-ben találtak termálvizet és jó néhány évet kellett várniuk a fürdő megnyitására.

  • A szülinapi hétvégén mindkét helyen programokat tartanak.

Mozgalmas időszak volt 1962 augusztusa, ugyanis két termálfürdő is megnyitotta kapuit. Akkor már mindkét településen régóta vártak arra, hogy a meglévő, de kihasználatlan termálkútjaik révén helyben is strandolhassanak, gyógyulhassanak.

Vas megyében, a Bük melletti kukoricamező közepén 1957-ben kőolajkutatás közben találtak termálvizet. 1200 mélyről elképesztő erővel, 60-70 méter magas vízoszloppal tört fel a víz. (Csak viszonyításképpen: a 20 emeletes toronyházak 60-70 méter magasak).

 

Egy fotó is fennmaradt a feltörő termálvízről.

büki termálvíz feltöréseA fürdő megnyitására 1962-ig, egészen pontosan augusztus 19-ig kellett várni. A termálfürdőben ekkor egy 500 négyzetméteres, részben fedett medence várta a vendégeket. Bükfürdő gyorsan fejlődésnek indult, 1965-ben már megszerezték a gyógyvíz minősítést is. Ez a víz rendkívül magas ásványianyag-tartalmát elnézve nem is csoda.

Sok más hazai fürdőhöz hasonlóan a bükinek is volt egy nem hivatalos „megnyitója”. 1960 végén ugyanis már kinyitották a lezárt termálkutat, később pedig egy csatornát kialakítva az elfolyó vizet egy közeli folyóba vezették.

A hivatalos nyitás előtt, 1961 nyarán már sokan felfedezték maguknak ezt az elvezető csatornát, így maradhattak fenn Bükről is „árokfürdőzős” fotók.

Bükfürdő 1961 árokfürdőAkciókkal és programokkal is készülnek a szülinapra Bükfürdőn. Augusztus 19-én az I-es és a II-es zónát egy zóna áráért vehetik igénybe a vendégek. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy a gyógy- és strandfürdő, valamint az élményfürdő részleg egy jegy áráért vehető igénybe. Programokat is tartanak: Minimax családi nap, buborékparty, nyereményjátékok, Irigy Hónapljmirigy koncert szórakoztatja a vendégeket.

Bükfürdő termálA Somogy megyei Igalban a bükinél tíz évvel korábban, 1947-ben találtak termálvizet a szintén olajat kereső Magyar-Amerikai Olajipari Rt. szakemberei. A 651 méter mélyről feltörő termálvíznek azonban nem nagyon örültek, el is zárták a kutat a bosszankodó geológusok.

A községi tanács kezdeményezésére – és a helyi lakosok aktív közreműködésével – a 60-as évek elején kezdték el a fürdő építését, amit 1962. augusztus 20-án fogadta az első vendégeit. A két nyitott medencét három évvel később téliesítették, így attól kezdve az egész éves működése is biztosítva volt a termálfürdőnek.

Igali fürdő a 60-as évekbenIgalon ugyan nem konkrétan a szülinap alkalmából, de szintén lesznek programok a hétvégén. Augusztus 19-én éjszakai fürdőzést tartanak, aminek a csúcspontját a 21 órakor tartandó tűzijáték jelenti. Szombaton és vasárnap napközben is számos programmal várják a fürdőzőket. Fellép Szabó Ádám harmonikaművész, a Forever Duo tart zenés fürdőzést, de játszóház és kézműves foglalkozások is lesznek. Minderről további részleteket talál Igal honlapján.

Ilyen volt a tavalyi tűzijáték (Gellért Attila felvétele):

Igali tűzijáték