• Néhány fürdő zárva lesz november 1-jén, de többnapos karbantartási szünetre is akad példa.

  • Érdemes tájékozódni az indulás előtt, nehogy zárva legyen a fürdőt, amit kinéztünk magunknak.

Most pénteken, azaz november 1-jén több fürdő lesz zárva, mint október 23-án. Ettől függetlenül összességében azért nem ez lesz a jellemző, a termálfürdők döntő többsége ezen a napon is várja a vendégeket. Az is biztos, hogy sokan keresik majd fel pénteken a fürdőket, pláne, hogy a héten tanítási szünet is van. Jó néhány fürdő ezért programokkal is készült erre a hétre.

Érdemes tudni, hogy a külön hétvégi jegyárat alkalmazó fürdők a hétköznapra eső munkaszüneti napokon is általában hétvégi jegyárat és nyitvatartási időt alkalmaznak. Illetve akad arra is példa, hogy az őszi tanítási szünet idején egyes fürdőkben kiemelt (magyarán drágább) jegyárak érvényesek.

Budapest – Veli bej fürdő: a patinás budai törökfürdő nem lesz nyitva elsején. Ezt azért is fontos megemlíteni, mert jelenleg ezt sem a honlapjukon, sem a Facebook oldalukon nem jelzik.

Bükkszéki fürdő: november 1-jén a fürdőház zárva lesz.

Egri Termálfürdő: tavaly sem nyitottak ki elsején és idén sem lesz ez másként. Ez nemcsak a termálfürdőre, hanem a törökfürdőre is vonatkozik.

Marcali Fürdő: a somogyi termálfürdőben a héten karbantartás zajlik. Emiatt október 28. és november 1. között zárva tartanak. A marcali fürdő november 2-tól látogatható újra.

Mezőkövesd – Zsóry Gyógyfürdő: november 1-jén zárva tartanak.

Nagyatádi Gyógyfürdő: per pillanat nem szerepel a honlapjukon, de ez a fürdő sem lesz nyitva november 1-jén.

Marcali termálfürdő fedett gyógymedence

Nyitva lesznek elsején, de lesz változás

Nyíregyháza – Júlia Fürdő: november 1-jén már pont nyitva lesznek, de előtte nem. A fürdőben ugyanis október 28-án karbantartási munkák kezdődtek, amelyek csütörtökig tartanak.

Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdői: nyitva lesznek november elsején, az alábbi változásokkal.

A Rudas Gyógyfürdőben társas fürdőzésre kerül sor. November 1-jén és 2-án a Rudas fürdőben éjszakai fürdőzés is lesz. A Széchenyi, a Rudas és a Lukács fürdők ivócsarnoka zárva tart. A Széchenyi, a Gellért és a Lukács fürdők kád- és iszaposztálya zárva tart. A Dagály, a Dandár, a Lukács, a Király és a Paskál fürdőkben november 1-jén időkorlátos jegy nem vásárolható.