• Sokan kedvelik azokat a gyógyfürdőket, amelyek össze vannak kötve egy szállodával, vagy egyéb szállással, azaz apartmannal, kempinggel.

  • Mi szól a fürdő területén található hotelek, szálláshelyek mellett és ellenük?

A hazai gyógyfürdők egy igen jelentős részéhez nem kapcsolódik semmilyen szálláshely. S itt nem is feltétlenül a legkisebb falusi fürdőkre kell gondolni, hiszen tipikus példák erre a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. – azaz a legnagyobb hazai fürdőüzemeltető társaság – által működtetett fővárosi fürdők. A Gellért Gyógyfürdő is csak látszólag kivétel, mert eltérő tulajdonoshoz tartozik a Gellért Szálló és a fürdő, ráadásul a hotelt – jelenleg – nem is gyógyszállóként pozicionálják.

A fürdős szállodákat is két részre lehet bontani: az egyik, amikor a fürdőnek van szállodája, a másik, amikor a szállodának van a fürdője. Ez nem játék a szavakkal, az utóbbiak, azaz a fürdőrészleges szállodák nem minden esetben nyitottak a külső vendégek számára, illetve tipikusan nem túl nagyok ezek a fürdőegységek, mert a kapacitásukat alapvetően a szállóvendégek igényeire szabják.

Most elsősorban azokkal a gyógyfürdőkkel foglalkozunk, amelyek saját szálláshellyel is rendelkeznek. Ezeknek sok előnyük van. A magától értetődőek közé tartozik, hogy közel van a fürdő, sokszor még az épületből sem kell kilépni, mert a szállóvendégek külön bejáraton közelíthetik meg a medencéket. Szintén az előnyök közé tartozik, hogy a fürdőbelépőt szinte minden esetben már tartalmazza a szállásdíj.

Egyes gyógyvizes hotelek ráadásul külön nyitvatartási időt határoznak meg a náluk megszálló vendégek számára. Azaz vagy már a külső vendégek számára érvényes nyitás előtt, vagy éppen a „hivatalos” zárás után is még maradhatnak a medencetérben. Arra is akad példa, hogy a mindenki által használható fürdő mellett kialakítanak a szállodán belül is egy kis privát fürdőt, külön medencékkel, esetleg szaunavilággal, vagy akár különálló gyógyászati részleggel, mint például a hajdúszoboszlói Hungarospában.

Egyébként a fürdővel összekötött szállodáknak az egynapos vendégek szempontjából is van előnye. Ezeknél a fürdőknél ugyanis soha, vagy legalábbis ritkábban vannak karbantartás miatti leállások, illetve ezek biztosan nem a kiemelt ünnepi időszakokra esnek.

A teljes leállást azért nem szeretik ezeken a helyeken, mert nemcsak a fürdős, hanem a szállásbevételek is kiesnének. Az egerszalóki Saliris Resort mondjuk ebből a szempontból kivételnek számít, hiszen ott évente kétszer teljes leállás van, viszont a tavaszi és az őszi pár napos leállást jó előre jelzik, illetve a holtszezonra időzítik.

Szintén a külső vendégek szempontjából számít előnynek, hogy a szállodai programokat nem feltétlenül szeparálják el a fürdőről. Azaz például az alapvetően a szállóvendég számára kitalált animációs gyerekprogramokon a fürdővendégek is részt vehetnek.

gyógyfürdő szállodával szállással

Azért azt sem szabad elhallgatni, hogy hátrányai is lehetnek egy gyógyfürdős szállodának. Az egyik, hogy a fürdő közelsége által jelentett kényelmet nem adják ingyen, magyarán ezek a saját kategóriájukon belül általában drágább szálláslehetőségnek számítanak. Előfordulhat, hogy egy néhány méterrel távolabbi szálloda, vagy apartman is jelentősen kedvezőbb árakkal dolgozik, mint egy ilyen termál hotel.

Egy másik hátrány lehet, hogy a hotelek környékén – nyilván ez nagyban függ a konkrét elhelyezkedésüktől – olykor azért nagyobb a nyüzsgés, főleg nyáron. Előfordulhat, hogy van, akit zavar, hogy a fürdőzők zaja áthallatszik, pláne, hogy a szállodákhoz kapcsolódó fürdők jellemzően sokáig tartanak nyitva. Emellett ilyen zajforrás lehet még egy éjszakai fürdőzés is. Persze ez erősen függ az egyedi érzékenységtől, vannak, akiket ezek egyáltalán nem zavarják.

Gyógyfürdők szállodával – néhány tipp

Összegyűjtöttünk néhány olyan gyógyfürdőt, amelyhez saját szálláshely is kapcsolódik. Igyekeztük sok ilyen helyet felsorolni, de persze lehetnek kimaradók. A fürdős szállásokat ábécé-sorrendben mutatjuk. (A fürdők/szállodák nem fizettek azért, hogy ebben szerepeljenek).

Balmazújváros – Kamilla Gyógy- és Strandfürdő

Balmazújváros Kamilla Hotel

Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő (kemping és vendégház kapcsolódik a fürdőhöz)

Berekfürdő gyógyvizes medence

Bogácsi Gyógyfürdő

Bogácsi Gyógyfürdő

Ceglédi Gyógyfürdő (apartmanpark és kemping kapcsolódik a gyógyfürdőhöz)

Cegléd termálfürdő

Celldömölk – Vulkánfürdő

Celldömölk gyógyvíz

Debrecen – Aquaticum Élmény- és Termálfürdő

Aquaticum kültéri termálmedence

Demjén – Cascade Barlangfürdő és termálfürdő

Demjén Barlangfürdő

Egerszalók – Saliris Resort

Egerszalók gyógyfürdő és hotel

Hajdúszoboszló – Hungarospa fürdőkomplexum (saját szállodájuk és két kempingjük is van)

Hungarospa Thermal Hotel

Kehidakustány – Kehida Termál

Kehida Termál csontritkulás

Kiskunmajsa – Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő (kemping, motel, faház, apartman)

Jonathermál

Kisújszállás – Kumánia Gyógyfürdő

Kumánia Kisújszállás fürdő

Lenti Termálfürdő

Lenti fürdő gyógyvizes medence

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

Sárvár termálfürdő gyógymedence

Tiszakécske – Barack Thermal Resort

Barack termálfürdő Tiszakécske

Túrkeve Termál

Túrkeve Termálfürdő