• A héten tanítási szünet van, ezért sok fürdőben hétköznapokra is gyerekprogramokkal készülnek.

  • Több helyen is éjszakai fürdőzést rendeznek a Halloween jegyében.

Fürdős programok és akciók október 29. és november 3. között.

Hajdúszoboszló: az őszi tanítási szünet apropóján animációs programokat tartanak az Aqua-Palace élményfürdőben. Sőt, a héten éjszakai fürdőzés is lesz. Az ezzel kapcsolatos információkat ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Tiszakécske: a Barack Thermal Resort ezen a héten minden napra animációs programokkal készül. Reggeli tornától kezdve, a kreatív kuckón át, a lufihajtogatásig bezárólag sokféle kikapcsolódási lehetőséget kínálnak. Ezekről további részleteket talál a fürdő honlapján.

Budapest: az Aquaworld élményfürdőben ezen a héten szintén gyerekfoglalkozásokat tartanak minden egyes nap. A napi első program 10 órakor, az utolsó 20 órakor kezdődik. November 2-án, azaz most szombaton Halloween Night néven éjszakai fürdőzés is lesz az Aquaworldben. A fürdőzés 21 órától éjjel 1-ig tart, az esti belépő 3990 forintba kerül.

Cegléd: Halloween SPArty lesz november 2-án a ceglédi fürdőben. 11 órától kézműves foglalkozásokat tartanak a kicsiknek. 20 órától pedig éjszakai fürdőzés, 20:30-tól szaunaest veszi kezdetét.

Debrecen: november 1-jén és 2-án Aqua Manó Party lesz az Aquaticum élményfürdőben. A Halloween jegyében tartott programok mindkét nap 14 órakor kezdődnek. A gyerekeket álarc és maszk készítéssel, szellemtánccal és rémisztő vízi játékokkal várják.

Győr: november 2-án (szombaton) éjszakai fürdőzés lesz a Rába Quelle fürdőben. Az esti program 20 órától éjfélig tart.

Kecskemét: november 2-án szombaton, és 3-án vasárnap délután 14 órától ingyenes aquafitness órákkal, ügyességi feladatokkal, vetélkedőkkel, és sok-sok medencés és szárazföldi játékkal várják a Kecskeméti Fürdőbe érkező vendégeket.

Makó: őszi szüneti akciót hirdetett a Hagymatikum termálfürdő. Október 28. és november 3. között a 14 év alattiak számára a napi belépő csak 500 forintba kerül. Illetve ebben az időszakban 10 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg a 10+2 alkalmas bérletek. Ezen felül november 2-án Halloween napot is tartanak: napközben gyerekprogramok és szaunaszeánszok lesznek, 18 órától pedig habparty veszi kezdetét.

Miskolctapolca: november 2-ra többféle programmal is készül a Miskolctapolca Barlangfürdő. 16 órától tökfaragás és kézműves foglalkozások kezdődnek, de a gyerekek szellemvadászaton és denevérkergetésen is részt vehetnek, valamint habparty is lesz. Ezen a napon éjszakai fürdőzésre is sor kerül, szintén a Halloween jegyében, a zenés fürdőzés 20 órától éjfélig fog tartani.

Pápa: november 2-án Halloween éjszakai fürdőzést tartanak a Várkertfürdőben. Az este folyamán jelmezversenyre is sor kerül. Kétféle jegyár lesz érvényben: az alap esti belépő 1500 forint, viszont akik jelmezben érkeznek, azoknak csak 900 forint a belépőjegy. November 3-án, 13 órától Halloween tök jó nap lesz a fürdőben. Vicces és játékos feladatokkal várják a gyerekeket, akik számára ezen a napon ingyenes a belépés.

Zalakaros: a Zalakarosi Fürdőben sem maradnak programok nélkül a szünidejüket töltő gyerekek. Egészen szombatig minden napra többféle gyerekfoglalkozással készül a fürdő. Ezzel párhuzamosan a rendezvénytéren a környék borászai különleges borokkal várják a felnőtteket.